8 közvetett jel, amely egyértelműen arra utal, hogy azonnal menekülni kell az adott párkapcsolatból

Legtöbben azt hinnénk, hogy amikor egy párkapcsolat a végét járja, az mindenki számára egyértelmű jelekkel párosul, de ez nem feltétlenül van így. A folyamatos életminőség romlás miatt néha fel sem tűnik, hogy mennyire rossz irányba haladunk az adott párkapcsolatban. Időről-időre bizony fel kell tennünk magunkban a kérdést: megfelelő támogatás kapunk a partnerünktől? Arra halad az életünk, amiről álmodtunk? Esetleg visszahúz, korlátoz minket a párunk?

Ezekre a kérdésekre persze nem könnyű választ találni, mivel sokszor sem a visszahúzás, sem a céltalanság nem párosul látványos jelekkel, de a most következő tanácsok és élethelyzetek alapján könnyedén felismerhetjük a mérgező párkapcsolatokat, amikből jobban tesszük, ha mielőbb menekülünk.

1. Bűntudat érzés a negatív érzelmek kifejezése iránt.

1819850229_416396180006904.jpg

Egy párkapcsolat elején általában mindannyian el tudjuk sorolni, hogy melyek azok a dolgok, melyek bosszantanak minket a lelki társunk viselkedésében. Ezt kezdetben mindenki bátran fel is vállalja, de az idő múlásával azonban egy mérgező partner elérheti azt, hogy ne merjük kifejezni az ellene irányuló negatív véleményünket, mert bűntudatot ébreszt bennünk, ha ezt megtesszük. Ez kellemetlenebb, mint gondolnánk, mivel idővel idegösszeomláshoz, és hatalmas veszekedésekhez vezethet.

2. Munkahelyi problémák.

358076378_462393180007247.jpg

A pszichológusok és idegtudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az önértékelésünket sok esetben a párunkkal ápolt kapcsolat befolyásolja. Épp ezért mindennél fontosabb, hogy a partnerünk támogasson és biztasson bennünket az élet minden területén. Egy olyan partner, aki folyamatosan alábecsül, gyengének és inkompetensnek tart, erősen lerontja az önértékelésünket, ami az élet más területén, például a munkánkban is negatív hatással lehet.

3. A stabil kapcsolat ellenére is állandó szorongás.

257188869_1618000817681162.jpg

Ha folyamatosan depressziósnak érzed magad, és nem érted, hogy miért, akkor talán érdemes lenne közelebbről is átvizsgálnod a párkapcsolatodat. A párkapcsolaton belüli érzelmek elnyomása fizikai károkat is okozhatnak a testünkben, arról nem is beszélve, hogy szorongáshoz, depresszióhoz, agresszióhoz és pánikrohamokhoz vezethetnek. Ha ilyeneket tapasztalunk magunkon, jobb ha azonnal orvoshoz fordulunk és átrendezzük a magánéletünket.

4. A partner mást mond, mint ahogy viselkedik veled.

1975229506_20227118000867.jpg

Egy mérgező kapcsolat esetén a párok közötti kommunikáció teljesen megszakad. Ennek oka az a tény, hogy a másik ember egyáltalán nem fejez ki érzéseket és őszinte gondolatokat a partnere felé, így azok a dolgok, amiket szóban mond, végül teljesen eltérnek majd a tetteitől.

A probléma az, hogy minél tovább kapunk ilyen kétértelmű, egymásnak ellentmondó jeleket a párunktól, annál inkább ki vagyunk téve a stressznek. Ha ilyet tapasztalunk, érdemes komolyan elbeszélgetni a párunkkal, vagy ha máshogy nem megy, külön utakon folytatni tovább.

5. Hirtelen rájössz, hogy sokat változtál.

1578977575_364641800095648.jpg

Egy életvidám, célokkal és álmokkal teli ember voltál, de a párod mellett a hosszú hónapok és évek alatt szépen lassan tökéletes ellentéte lettél a régi önmagadnak?

Akkor valószínű, hogy egy mérgező párkapcsolatban élsz. Ennek a legnagyobb veszélye, hogy sosem látványos. Nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem szépen lassan, napról-napra rombol minket, és sokszor csak évek múltán tör ránk a felismerés, hogy mennyire eltávolodtunk attól az embertől, akik akkor voltunk, amikor még tényleg boldogok voltunk. Az ilyen partner egyértelműen visszahúz és tönkretesz, ezért minél hamarabb magunk mögött kell hagyni.

6. Mielőtt csinálnál valamit, mérlegelned kell, hogy vajon hogyan reagál majd rá a párod.

197873022_105941251800104.jpg

A párkapcsolaton belüli önértékelési problémák miatt az egyenrangú (felnőtt-felnőtt) kapcsolatokból könnyen egyenlőtlen (pl. gyermek-szülő) kapcsolatok alakulhatnak. Ilyenkor az egyik félnek tulajdonképpen mindig engedélyt kell kérnie a másiktól, ha valamit csinálni szeretne, és az sem ritka, hogy esetleg nem teheti azt, amihez kedve volna, mivel fél attól, hogy mit reagál majd erre a párja. Az ilyen párkapcsolat szintén nagyon mérgező és hosszútávon garantált kudarcra van ítélve, ezért érdemes mielőbb szabadulni belőle.

7. Felelősségáthárítás.

799719529_780801800116284.jpg

Az imént említettük a párkapcsolaton belüli gyermek-szülő rangot, ezt pedig érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni. Az egymástól függő kapcsolatokban ugyanis a szerepek változása miatt a gyermek szerepét játszó partner nem hajlandó felelősséget vállalni a cselekedeteiért, pontosan azt csinálja a párjával, mint amit egy gyermek csinál: megpróbál mindent a szüleivel elintéztetni.

A gyermeket játszó félnek persze kényelmes, ám a másik számára ez fölösleges stresszhez és kellemetlen szituációkhoz vezethet, ezért ha ilyet tapasztalunk, jobb minél hamarabb menekülni.

8.

402576272_1918001177886852.jpg

Egy harmonikus kapcsolatban tudhatod, hogy bármikor szabadulhatsz belőle, ha valami rossz történik, vagy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd. A lelki társad ilyenkor támogat, nem akar magához láncolni és tiszteli az álmaidat és azt, hogy ha már nem vagy boldog vele, akkor ideje továbbállni.

Egy függő párkapcsolatban már nem ilyen rózsás a helyzet, mivel egy esetleges szakítás esetén a partner ilyenkor megpróbál erőszakkal magához láncolni, és nem akar elengedni. Legtöbbször ilyenkor a múltban történt boldog emlékeket hozza fel érvként, noha lehet, hogy azóta már sokkal több rossz dolog történt, mint amennyi jó.

Bármikor is kerülünk kétségbe, tegyük fel magunknak a kérdést: a partnerünk az a személy, akit 5 év múlva is el tudunk képzelni magunk mellett? Ha igen, akkor tartsunk ki mellette jóban-rosszban, ha pedig nem, akkor kár kínozni egymást – ideje továbblépni.