18 tréfás véletlen egybeesés, amelyet megírni sem lehetett volna jobban

18 tréfás véletlen egybeesés, amelyet megírni sem lehetett volna jobban

Az egybeesések abszolút elképesztőek lehetnek. Egyesek valami misztikumot látnak bennük, mások szerint teljesen véletlenszerűek. Nem számít, hogy mit hiszünk, mindannyian voltunk már szemtanúi véletleneknek, amik úgy tűntek, mintha valaki megtervezte volna őket. Nagyon inspirálóak ezek a meglepő paradoxonok az átlagos internethasználók mindennapi életében, és most megosztjuk veletek. 1. „Egy kisgyerek születésnapi partiján vagyok. Előbukkant ez…

20 tervezési baki, mely könnyedén elkerülhető lett volna

20 tervezési baki, mely könnyedén elkerülhető lett volna

A tervezőknek – mint minden kreatív embernek általában – sajátos elképzeléseik vannak arról, hogy miként, milyen módszerek segítségével nyerhetik el az ügyfeleik tetszését. Ezek az ötletek persze legtöbbször valóban zseniálisak, de akadnak olyan kivételek, amikor a meggondolatlanság vagy a túlzott önbizalom hevében bizony komoly hibákat vétenek. Az alábbi listán 21 ilyen bakit gyűjtöttünk most össze,…

20+ alkalom, mikor a elvárások még egy kicsit sem találkoztak a valósággal

20+ alkalom, mikor a elvárások még egy kicsit sem találkoztak a valósággal

Senki sincs biztonságban a csalódástól. De néha el kell engednünk a negatív érzelmeinket, és meg kell osztanunk azokat másokkal. Pontosan ezt tették az ennek a gyűjteménynek a szereplői: epikus online megrendelések, rossz kiszolgálás és a „remekművek” kifőzése. Amikor rájuk néztünk, rájöttünk, hogy bár az elvárások nem mindig felelnek meg a valóságnak, jobb ha mindenre felkészülünk….

18 személy, akinek a lakberendezési- és építészeti kudarcaira az egész világ felfigyelt

18 személy, akinek a lakberendezési- és építészeti kudarcaira az egész világ felfigyelt

Néhány ezer évvel ezelőtt meglehetősen egyszerű volt az emberek élete – találtak egy hangulatos barlangot, majd beleköltöztek és boldogan éltek életük végéig. Nem kellett falakat mozgatniuk, nem kellett helyet találni a mosógépnek és az elektromos kábelezéssel sem gyűlt meg a problémájuk. 1. Nem könnyítették meg vele a kerekesszékesek dolgát. 2. Amikor egész életedben kígyóbűvölő szerettél…

Egy illusztrátor olyan jól elkapja a meghitt pillanatokat a párok között, hogy érezni lehet a szerelmet

Egy illusztrátor olyan jól elkapja a meghitt pillanatokat a párok között, hogy érezni lehet a szerelmet

Luong Thuy, vietnami művész aranyos képregényeket rajzol, amelyek megmutatják a szerelmes párok közötti vicces mindennapi interakciókat. Képregényei annyira átérezhetők, hogy mindenki számára van bennük valami. 1. 2. 3 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. Ezek közül melyik kedvesen vicces dolog történt meg veled? Oszd meg velünk a hozzászólásokban.

25 felvétel, amelyet első pillantásra túl nehéz megérteni

25 felvétel, amelyet első pillantásra túl nehéz megérteni

Az emberek által készített fényképek többségénél valaki a fényképezőgép előtt pózol. De időről időre a lencsék nem tökéletes szögben állnak, és az eredmény egy fénykép, amit többször látni kell, hogy kitaláld, mit mutat. Ez nem feltétlenül rossz hír, mert így jól szórakozhatunk. A Reddit felhasználói megosztották a fényképeiket, amelyek láttán kételkedni fogunk a saját szemünkben….

18 kép, mely bebizonyítja, hogy a férfiak gondolkodása semmi máshoz sem fogható

18 kép, mely bebizonyítja, hogy a férfiak gondolkodása semmi máshoz sem fogható

Köztudott, hogy a férfiak bármilyen problémával képesek megbirkózni – ez igaz. Arról viszont már ritkábban esik szó, hogy mikor-milyen egyedi módszerrel oldják meg azokat. Gondolnád például, hogy egy kalap kiváló polcként funkcionál? Hogy egy pingpong ütő vészhelyzet esetén jelzőlámpa-funkciókkal bír? Valószínűleg nem, de a most következő férfiak bebizonyították, hogy kellő rafináltsággal tulajdonképpen bármi lehetséges. 1….

18+ alak, akik messze megelőzik a korunkat

18+ alak, akik messze megelőzik a korunkat

Manapság a technológia mindenhol megtalálható, és szinte mindenhol függünk tőle. Életünk teljesen különbözik az őseink életétől, olyan ötletes embereknek köszönhetően, akiknek kíváncsisága arra késztette őket, hogy mindenféle eszközt találjanak fel, amik megkönnyítik az életüket a bolygón. Ezeknek a zseniknek azonban nem mindegyike olyan népszerű, mint kellene. Ezért képeket gyűjtöttünk össze néhány olyan szereplőről, akik úgy…

14 érzékeny felvétel, ami minden mást elfeledtet velünk

14 érzékeny felvétel, ami minden mást elfeledtet velünk

Az idő nagyon gyorsan telik, és csak a legmeghatóbb és igazán fontos pillanatok maradnak örökre az emlékezetünkben. Nagyszerű, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy készítünk egy fotót róluk, és még jobb, ha van valaki, aki elmondja nekünk, mi folyik a színfalak mögött. “Boldog Apák napját annak az embernek, aki úgy döntött, hogy az apám lesz, pedig…