21 dolog a gyerekkorodból, amit a mai gyerekek sosem fognak megérteni

21 dolog a gyerekkorodból, amit a mai gyerekek sosem fognak megérteni

Tetszik vagy sem, világunk ijesztően gyorsan változik, fejlődik. Ez azt is jelenti, hogy a számunkra ismerős dolgok, melyek meghatározták a gyerekkorunkat mára már teljesen eltűntek. Új technológiák jelentek meg, egyes dolgok pedig nemhogy átalakultak, megújultak, inkább teljesen eltűntek. A mai tizenévesek sosem fogják megtapasztalni, hogy milyen visszatekerni egy kazettát, ahogy azt sem értik, hogy miért…

15 híresség, aki teljesen megváltoztatta a külsejét

15 híresség, aki teljesen megváltoztatta a külsejét

A híresség sok különböző oknál fogva is változtathatnak a külsejükön – egyesek szeretnének megszabadulni a clisés kinézettől, mint Emma Watson vagy Miley Cyrus. Mások, gondolunk itt elsősorban a színészekre, egy-egy szerep miatt vágatják le, vagy festik át a frizurájukat. Előfordulhat, hogy a változást nincs mivel magyarázni, ilyenkor pedig még inkább meglepő az eredmény. Katy Perry…

17 különleges kis kedvenc, aki szeretettel tölti meg gazdája életét

17 különleges kis kedvenc, aki szeretettel tölti meg gazdája életét

Rengeteg módon ki lehet mutatni a kis kedvenced iránti szeretetedet és ez fordítva is igaz. A bolondosabb állatok is beleszámítanak. Kedvenceink nem vágynak valami sokra, csupán arra, hogy szeressék őket, és ha ez teljesül, akkor felhőtlen szeretetet adnak vissza. Különleges kapcsolat ez, lehetsz akár jó vagy rossz hangulatban, a kis kedvencedre mindig számíthatsz. Igaz szeretet…

20+ ember, aki legszívesebben elásná a régi családi képeit

20+ ember, aki legszívesebben elásná a régi családi képeit

A régi fényképalbumokban mindenki van egy-két olyan képe, melyet szégyenkedve néz, ha időnként előkerül. Szüleink/nagyszüleink valamilyen furcsa okból viszont szeretettel mutogatják azt boldog-boldogtalan számára. Most következő szereplőink is pontosan ebben a helyzetben van, sőt még kellemetlenebb az övék, hiszen az említett képek kikerültek a netre. Lássuk. Mintha a gyereket csak kölcsönvették volna, míg elkészül a…

28 híresség, akinek magassága meg fog döbbenteni

28 híresség, akinek magassága meg fog döbbenteni

Mindenki tudja, hogy a kamerák megváltoztathatják a külsőt: a legmagasabb színész alacsonynak és tehetetlennek látszódhat, míg egy alacsony srác hatalmasnak is tűnhet. Minden a felvételek látószögén múlik, és a rendező elképzelésein. Bil Kaulitz és Jason Momoa – 193 cm Elizabeth Debicki és Chris Hemsworth – 190 cm Karlie Kloss és Will Smith – 185 cm…

20 férfi, aki tudja, hogyan csaljon mosolyt párja arcára

20 férfi, aki tudja, hogyan csaljon mosolyt párja arcára

Egyes pszichológusok szerint a humor hatalmas szerepet játszik a párunk kiválasztásában, ugyanis kimutatja, hogy mennyire illetek össze. Vagyis ha a humorotok hasonló, nagy valószínűséggel a kapcsolatotok sokkal jobban alakul majd. Összegyűjtöttünk 20 képet, melyen gyakorlatban is bemutatjuk a férfiak különleges humorát, mikor a párjuk megnevettetéséről van szó. Minden reggel megeteti a madarakat, és minden reggel…

18 ritka fotó, amely bepillantás enged a filmek varázslatos világa mögé

18 ritka fotó, amely bepillantás enged a filmek varázslatos világa mögé

Napjainkban szinte minden filmben láthatunk speciális effekteket, zöld/kék háttér előtt felvett jeleneteket. Persze, a moziban vagy otthon ülve ez fel sem tűnik, hiszen a technológia fejlődésével egyre élethűbb dolgokat alkotnak. Meg kell említenünk még a szuperhősöket, állatokat alakító színészeket is, akik smink és maszkok helyett különleges mozgásrögzítő ruhákban dolgoznak, és a karakterük külsejét csak később…

15 lenyűgöző filmbeli helyszín, amit a való életben is meglátogathatsz

15 lenyűgöző filmbeli helyszín, amit a való életben is meglátogathatsz

Trónok harca, Avatar, Bosszúállók, Gyűrűk ura – csak pár fantasztikus médium, melyek helyszínei levettek a lábunkról. Ma már nehéz megmondani egy szuperprodukciót nézve, hogy mely jeleneteket vették fel kék vagy zöld háttér előtt, és rajzoltak minden mást a színészek köré számítógéppel, de szerencsére rengeteg alkalommal valódi helyszíneken forgatnak, vagy legalább azokat veszik alapul egy elképzelt…

18 megható fotó, amelyekből sugárzik a boldogság és a szeretet

18 megható fotó, amelyekből sugárzik a boldogság és a szeretet

Minden egyes ember számára mást jelent a boldogság. Valakinek az első gyermeke, másoknak pedig a sportban vagy művészetben elért siker, amelyért évek óta küzdöttek. Egyesek számára a kis kedvencek adják meg ugyanezt az érzést. Ma összegyűjtöttünk pár képet, melyen az embereknek sikerült lencsevégre kapniuk ilyen pillanatokat, és bizony sugárzik belőlük a boldogság. Életében először tapasztalja…

21 humoros fotó, melyen a lényeg a háttérben lapul

21 humoros fotó, melyen a lényeg a háttérben lapul

Általában egy fotónál egyből kivehető, hogy mi van a középpontban, mire kell figyelni. De néha a háttérben sokkal érdekesebb dolgok történnek. Vagy legalábbis valami váratlan, esetleg valami humoros. Ilyen esetekben a háttér teljesen ellophatja reflektorfényt a “főszereplő” orra elől. Újfajta szemöldök stílus A sporttal járó fájdalom Mikor hirtelen az egyik horror filmben találod magad A…