Igen tisztelt Kollégák
Igen tisztelt Kollégák,
az évet idén is közös karácsonyi mulatsággal szeretnénk befejezni.
Mivel tavaly néhány igen sajnálatos közjátékra került sor, szeretném a figyelmet néhány „játékszabályra” felhívni, hogy a meghitt ünnepet megfelelő keretek között tarthassuk meg.
1.) Amennyiben lehetséges, a dolgozók saját lábukon érjék el a kijelölt szórakozóhelyet, azaz céges karácsonyunk színhelyét, ne pedig erősen illuminált állapotban hozzák be őket józanabb kollégáik. Kérem, tekintsenek el egy esetleges – kora reggeli óráktól kezdődő – előünnepléstől.
2.) Nem vesszük jó néven, ha a dolgozó(k) széket(széküket) közvetlenül a hidegtálas büfé asztalok elé helyezik. Szedés után valamennyien fáradjunk tányérunkkal vissza a kijelölt helyünkre! Sajnálattal kell megállapítsuk, hogy a „Különben a Kovács fölzabálja előlem az összes libamájat” indoklást sem áll módunkban elfogadni.
3.) Pálinkat, bort, pezsgőt még késői időpontban se igyunk közvetlenül az üvegből. Pláne akkor nem, ha az elfogyasztott finomságok darabkái még ott virítanak arcunkon, esetleg még éppen szánkban morzsoljuk őket. Az „alkohol fertőtlenít” megjegyzés bizony nem csökkenti valamennyi dolgozó fenntartását azokkal a palackokkal szemben, amelyekbe más dolgozók beleittak és amelyekben kedélyesen úszkálnak az ételmaradékok.
4.) Meg szeretnénk kérni azt az illetőt, aki tavaly a forralt bort csipkebogyótea + ólommentes benzin keverékre cserélte, hogy az idén mellőzze ezt a tréfát. Bizonyára még emlékszünk mindannyian, hogy mi történt néhai Szilvásy kollégánkkal, amikor a harmadik pohár után felkereste a dohányzásra kijelölt helyet…
5.) Ha netalán valakit a számos ízletes étel és ital élvezete után rosszullét gyötörné, úgy nagyon kérjük, keresse fel az erre a célra kijelölt helyiséget. A főnök tavaly nem igazán volt elragadtatva aktatáskája váratlanul előbuggyanó tartalmától.
6.) Amikor karácsonyi dalokat énekelünk, az eredeti szövegekre szorítkozzunk. Néhány friss tanoncunk még nem nagykorú, így feltehetően zavarba hozhatók bizonyos szövegrészletekkel. Itt szeretnénk megemlíteni, hogy a férfi kollégák közül néhányan még nem jelentkeztek az apaság megállapításához nélkülözhetetlen vérvizsgálatra. Jelenleg GYES-en lévő kolléganőnk, Nagy. K. Béláné ugyanis határozott összefüggést vél felfedezni a tavalyi céges karácsony és az idén szeptemberben született Klára lánya fogantatása között.
Ha valamennyien tartjuk magunkat fent említett viselkedési normákhoz, akkor az idei karácsonyi bulinak is nagy-nagy sikere lesz!
Üdvözlettel, Vezetőség