20 ember, aki számára a sors minden kétely nélkül jelezte, nem ez lesz a szerencsenapjuk

20 ember, aki számára a sors minden kétely nélkül jelezte, nem ez lesz a szerencsenapjuk

Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, mintha az univerzum összeesküdött volna ellenünk. Ilyenkor bármit is csinálunk és bármihez is nyúlunk, egyszerűen garantált, hogy kudarc-kudarcot fog követni. Így voltak ezzel cikkünk hősei is, akik már épp kezdték volna élvezni az életet, amikor az univerzum finoman megbökdöste a vállukat, és így szólt: „csak lassan a…

21 ember, akinek a tettei alapján erősen megkérdőjelezzük a szellemi képességeit

21 ember, akinek a tettei alapján erősen megkérdőjelezzük a szellemi képességeit

A mindennapi rohanásban bizony elkerülhetetlen, hogy a figyelmetlenségünkből adódóan olykor elkövessünk néhány hibát. Odaégetjük a húst, elhagyjuk a lakáskulcsunkat, vagy éppen égve felejtjük a villanyt, amikor eljövünk otthonról. Ezek apró-cseprő baklövések, melyeket többé-kevésbé, de mindannyian elkövetünk életünk során. Az alábbi 21 ember, pontosabban az ő kunsztjaik természetesen össze sem hasonlíthatók mindezzel, ők ugyanis már nagyban…