Szőke csaj a múzeumban

Egy idős, elegáns hölgy belibben a Nemzeti Galériába, fején hatalmas kalappal, vállán prémmel, a kezében egy kis távcsővel, amitől úgy néz ki, mint egy arisztokrata műértő egy régi filmből. Körbejárja a termet, nézegeti a festményeket, közben hangosan motyog magában, hogy mindenki hallja, mennyire ért a művészethez.
– Ó, micsoda színek, micsoda fények! Ez itt kérem, egy igazi Van Gogh!

A teremőr, aki már egy ideje figyeli, ahogy a hölgy minden héten újra és újra eltéved a múzeumban, odalép hozzá udvariasan:
– Hölgyem, esetleg segíthetek eligazodni a képek között?
– Köszönöm, fiatalember, nincs rá szükség – mondja fölényesen. – Én nagyon jól ismerem a művészetet. Ez itt például egy Van Gogh!

A teremőr halkan megköszörüli a torkát:
– Nem, asszonyom, az egy Goya.
– Ó… persze, persze! – nevet zavartan. – Tudja, az ember néha csak összekeveri őket… na de ez, ez itt biztosan egy Rembrandt!

– Sajnos nem, asszonyom, ez egy Rubens.
A nő arca kezd pírba váltani, de nem hagyja magát:
– Hát jó, de ez az absztrakt itt – ez már biztosan egy Picasso! Ezt ezer közül is felismerném!

A teremőr mosolyogva előrelép, és csendesen válaszol:
– Nem asszonyom… az egy tükör.