Szívem, ma valami újat…

Egy székely legény minden héten átjár a szomszéd faluba udvarolni, de az út hosszú, gyalog meg fárasztó. Egy nap odamegy az apjához:
– Édösapám, oszt mi vóna, ha kőccsönadná a biciglijét? Ígérem, vigyázok rá, mint a szemem fényére!

Az öreg végigméri, majd bólint.
– Jóvan fiam, viheted… de itt ez a doboz vazelin. Ha meghallod, hogy megdördül az ég, azonnal előveszed, és szépen bekened a biciglit! Ha egy rozsdafoltot meglátok rajta, úgy elnáspángollak, hogy azt is megbánod, hogy megszülettél!
– Úgy lesz, édesapám!

A fiú felpattan a bringára, elteker a lányhoz. Telik az idő, jól elvannak, aztán este együtt vacsorázik a családdal.
A vacsora végén a lány apja megszólal:
– No, akkor aki előbb megszólal, az mosogat!

Mindenki elhallgat. Senkinek nincs kedve a mosatlan hegyhez, úgyhogy ülnek némán, mint a sír.
Egy idő után a fiú gondol egyet, felkapja a lányt, felteszi az asztalra, és elkezdi… hát… nem kímélni. A család döbbenten néz, az öreg apja vörösödik, remeg, de egy szót sem szól.
Visszaülnek, csend.

Eltelik még egy kis idő, a fiú újra feláll… és most a háziasszonyt kapja fel az asztalra. Az öreg már majd felrobban az idegtől, az erek kidagadnak a homlokán, de még mindig nem szól.
Megint visszaülnek. Halálos csend.
Egyszer csak az ég hatalmasat dörren.

A fiú azonnal előkapja a vazelint…
Az öreg erre felpattan, és kétségbeesetten felkiált:
– Na jól van, fiam… majd én mosogatok!