• Mennyi borravalót szokott kapni? – kérdezi a pasi a pizza futártól

    Mennyi borravalót szokott kapni? – kérdezi a pasi a pizza futártól. – Nem tudom, ez az első fuvarom. Egyetemista vagyok, csak besegítek. De a többiek azt mondták, maga elég fukar egy alak. Örülhetek, ha 50 forintot kapok magától. A hapsi erre bedühödik. – Micsoda??! Na, itt van még 500 forint, és mondja meg nekik is,…

  • Az anyós felkerekedik és meglátogatja a 3 vejét!

    Az anyós felkerekedik és meglátogatja a 3 vejét! Odaér az elsőhöz, bemegy az udvarra és azonnal beleveti magát a kútba. A veje meglátta, majd elkezd gondolkodni, hogy kihúzza- e vagy sem. Aztán csak kihúzza, mert hát csak az anyósa! Másnap reggel az udvaron talál egy robogót egy cetlivel: Jó tett helyében, jót várj! Anyósod! Közben…

  • 25+ ember, akinek csak egy feladata volt, de azt is sikerült elszúrnia

    Mindenkivel megtörtént már, hogy egy rábízott feladattal bajlódnia kellett, főleg akkor, ha valami teljesen újba vágta a fejszéjét. Megesik, hogy ilyenkor balul sülnek el a dolgok, akár egy emberi hiba vagy a gépek miatt – kismillió módon el lehet szúrni valamit, még a legegyszerűbbnek tűnő feladatokat is. A most következő hőseinknek viszonylag könnyű feladatokat kellett…

  • 17 fotó, ami bemutatja az anyák és apák közti különbségeket

    Úgy tartják, hogy a pasik a Marsról, a hölgyek pedig a Vénuszról származnak, ezáltal meg is van a magyarázat a nemek közti különbségekre. Ezek a különbségek jól megfigyelhetőek az élet minden szakaszában, így a gyereknevelés terén is. A legtöbb anyuka őrzi-védi gyermekét, az édesapák pedig lazábban kezelik a dolgokat.. A most következő összeállítás bemutatja, hogy…

  • 23 férfi, aki tudja, hogy hogyan nevettesse meg a párját

    A pszichológusok szerint a humornak igenis nagy szerepe van a párkapcsolatokban. Ha a pároddal e-téren is egy húron pendültök, sokkal gördülékenyebbek lehetnek a mindennapjaitok. A viccek segítségével akár olyan témákkal kapcsolattal is beszélgetést indíthattok, mint pl. a világnézetek vagy személyes értékek. A most következő 23 pasi tudja, hogy nem szabad hagyni, hogy a párjuk unatkozzon,…

  • Hosszabb ideje munkanélküli mérnök elhatározta, hogy “új életet” kezd…

    Hosszabb ideje munkanélküli mérnök elhatározta, hogy “új életet” kezd, ezért orvosi klinikát nyitott, majd kifüggesztette a reklámot: “Minden bajt meggyógyítok 5 000 forintért, ellenkező esetben én adom vissza a dupláját”. Egy éppen arra járó orvos azt gondolta, ez jó alkalom arra, hogy 10 000 forinthoz jusson, ezért benyitott a rendelőbe. Orvos (O): – Rosszak az…

  • Egy öreg néni csoszog az utcán két kezében két nejlon szatyorral

    Észreveszi ezt egy rendőr és megállítja a nénit. – Mama, húszdollárosok hullanak a szatyrából. – Köszönöm, hogy szólt. Visszafordulok, hátha még megtalálok néhányat. – De honnan van ez a pénz? – kérdi a rendőr – Talán lopta? – Jaj, dehogyis! A kertem végében van a futballpálya és a nézők mindig a kerítésemhez járnak elvégezni a…

  • 19 gyerek, akik a legviccesebb válaszokkal reagálnak az életre

    Aranyosak, amiért ilyen őszinték, de néha kíméletlenül azok. Nektek is van hasonló sztoritok aranyköpésekről? A gyerekek ártatlansága és őszintesége aranyos és csodálandó, néha pedig egészen meghökkentő és vicces is tud lenni. Minden szülő szereti feljegyezni a megmosolyogtató elszólásokat, beszólásokat és gondolatokat, amiket gyerekétől hall. Többen ezt a neten is szívesen megosztják, hogy ne csak ők…

  • Egy idős hölgy egy nap bement a kanadai nemzeti bankba

    Egy idős hölgy egy nap bement a kanadai nemzeti bankba egy táskányi pénzzel. Ragaszkodott hozzá, hogy a bank elnökével kíván beszélni számlanyitással kapcsolatban, mondván: “Sok pénzről van szó!” Kevés hümmögés és hezitálás után a bank személyzete odakísérte az elnök irodájához az asszonyt. Az elnök megkérdezte, mennyit is szándékozik a bankban letétbe helyezni. – 165 ezer…

  • 15+ alkalom, mikor az emberek a netes vicceinknek hála igazi sztárokká váltak

    A tipikus férfihumor nagyon ütős és kiszámíthatatlan.. Ugyanakkor megvan a saját kis bája, mikor meglátod Darth Vadert az utcán gitározva és adományokra várva.. A most következő hőseink bemutatják, hogy miért is páratlan a pasi-humor, és hogyan lehet, hogy egy-egy poén mellé valódi sztárság párosul.. Mikor üzleti útra küldenek a kollégáddal, de ő nagyon lazán kezeli…