Ezek után kétszer is meggondolod, hogy vízvezeték-szerelőt hívj

Egy csöpögő csap, eldugult lefolyó vagy szivárgó vezeték láttán sokan rögtön arra gondolnak, hogy egy kis barkácsolással megspórolhatják a vízvezeték-szerelő költségét. Ez azonban könnyen olyan döntés lehet, amelynek végül jóval magasabb lesz az ára, mint egy szakember kihívásának.

A házilagos javítás ugyanis nem mindig úgy alakul, ahogyan azt az internetes útmutatók alapján elképzeljük, de az sem mindegy, kire bízzuk a munkát: egy hozzá nem értő szerelő ugyancsak komoly károkat hagyhat maga után. Ezúttal 21 elképesztő példát mutatunk arra, milyen látványos végeredménye lehet annak, amikor egy vízvezeték javítása nagyon félremegy.

1. Amikor elmondod a vízszerelőnek, hogy mit kellett volna tennie.

2.

Egy orvosnál csőtörés van, ezért gyorsan kihív egy vízvezeték-szerelőt.
A szerelő hamar megérkezik, megnézi a hibát, majd alig fél óra alatt kicseréli a sérült csőszakaszt. Amikor végez, benyújtja a számlát az orvosnak:
– Tessék, doktor úr, harmincezer forint lesz.

Az orvos elkerekedett szemmel nézi az összeget:
– Ez hihetetlen! Ennyit még én sem keresek fél óra alatt, pedig elismert orvos vagyok!
A vízvezeték-szerelő csak elmosolyodik:
– Tudom, doktor úr. Én sem kerestem ennyit, amíg orvos voltam!

3. Lehet, hogy csukott szemmel szerelte fel, nem tudjuk.

4. Amikor mondtam, hogy két vécét szeretnék a házba, nem erre gondoltam.

5. Élmény lehet itt a reggeli mosakodás.

6.