Egy tanár 90 napon át csak a McDonald´s-ban evett. A kísérlet után a diákjai nem akartak hinni a szemüknek
John Cisna fizikatanárként egy kísérlet részeként vállalkozott arra, hogy három hónapon keresztül kizárólag gyorséttermi ételt fogyaszt. Csakhogy ő fogyókúrás célzattal: napi 2000 kalóriát vett magához, és – diákjai segítségével – megpróbált olyan „étrendet” összeállítani, amelyben a szénhidrát, zsír, koleszterin bevitele is nagyjából megfelel az előírásoknak. Nem csak salátát tömött magába: a legnagyobb szendvicsfélékre is rástartolt. Az étterem vezetője – mivel kíváncsi volt az eredményre – ingyen biztosította neki a 90 napos diéta ételeit. Cisna pedig (az említett alkotás mintájára) amatőr dokumentumfilmet készített a történtekből.
A kísérlet annyira jól sikerült, hogy a harmadik hónap végére Cisna 17 kilótól szabadult meg, úgyhogy úgy döntött, tovább folytatja a gyorskajálást, és meghosszabbítja három hónappal. A végére összesen 30 kilótól szabadult meg.
„Az ember bármit ehet, ha odafigyel a kalóriákra. Amennyiben a bevitt mennyiség megegyezik azzal, amit le is dolgozik a nap folyamán, akkor nincsen semmi gond ,” állítja Cisna, aki bevallása szerint mindig olyan ételt választott magának, amit megkívánt, de figyelt arra, hogy mekkora a kalóriaértéke.