Anya, ez mire jó?

Egy forró nyári délutánon anya és gyermeke a Duna-parton keres menedéket a hőségtől. A mama egy pokrócon ül, és békésen kötöget, miközben élvezi azt az aprócska szellőt, ami csak a víz mellett érezhető. A fiú a parton játszik: kavicsokat dobál, botokat pakolgat, homokvárat épít — látszólag ártalmatlanul.
Aztán egy idő után az anya észreveszi, hogy nagy a csend. Már épp felállna, amikor hirtelen előkerül a gyerek… tetőtől talpig csuromvizesen, ruhája csöpög, haja a homlokára tapad.

– Jesszusom! – kiált az anya, a kötés majdnem kiesik a kezéből. – Mi történt veled?!
A kisfiú lihegve felel:
– Beleestem a Dunába, mama… majdnem megfulladtam… de ez a bácsi beugrott, és kihúzott!

A háttérben egy idegen férfi áll szerényen, kissé zavartan, még csöpög róla is a víz.
Az anya odalép hozzá:
– Maga mentette ki a fiamat a Dunából?

A férfi bólint.
– Igen, asszonyom. Szerencsére időben odaértem.
Az anya összehúzza a szemöldökét, majd szigorú hangon kérdezi:
– És hol a gyerek sapkája?