A nőgyógyász évek múltán is emlékszik ezekre a különös esetekre

Egy nőgyógyász szerint hosszú éveket lehúzni a rendelőben humorérzék nélkül szinte lehetetlen. Az ember azt hinné, hogy néhány év után már tényleg nincs olyan kérdés vagy történet, amin egy tapasztalt orvos meglepődhet. Aztán kinyílik a rendelő ajtaja, belép a következő páciens, és ez az elmélet pillanatok alatt megdől.

Egészségügyi dolgozók meséltek olyan emberekről, akik egészen sajátos elképzelésekkel rendelkeztek a gyereknevelésről, a védekezésről vagy éppen az emberi testről. Volt, aki a párja helyett szedte a fogamzásgátlót, más az óvszert tekintette többször használatos terméknek.

Jöjjön néhány történet, amelyeknél néha még az orvosoknak is kellett pár másodperc, mire sikerült komoly arccal válaszolniuk.

1.
„Egyszer bejött hozzám egy nő kontrollra, a karjában a körülbelül hathetes kisbabájával. A gyerek közben boldogan kortyolgatott valami barnát a cumisüvegből. Mondtam az anyukának, hogy ilyen pici babának azért még nem kéne kakaós tejet adni. Erre teljes nyugalommal kijavított, hogy az nem kakaó. Hanem rendes kávé. A baba pedig imádja. Na, ezen a ponton inkább leültem.”

2.
„Egy férfinak egyszer el kellett magyaráznom az óvszer helyes használatát. Méghozzá egészen az alapoktól. Valamiért ugyanis úgy gondolta, hogy nemcsak oda kell felhúzni, ahová való, hanem a zacsit is bele kell tuszkolni. Próbáltam úgy elmagyarázni neki, hogy közben az arcomon egyetlen izom se mozduljon. Nem volt könnyű.”

3.
„Gyerekgyógyászaton dolgozom asszisztensként, és egyszer egy anyukával hosszasan kellett beszélgetnem arról, hogy a szénsavas üdítő nem igazán babáknak való ital. Ő ugyanis rendszeresen a cumisüvegbe töltötte. Az érve az volt, hogy a gyerek szereti. Én pedig próbáltam finoman elmagyarázni, hogy ettől még nem kerül fel automatikusan a csecsemőknek ajánlott ételek és italok listájára.”

4.
„Egy nőnél fertőzést állapítottunk meg, mire teljesen felháborodott. Azt mondta, ez egyszerűen lehetetlen, hiszen a párja mindig védekezik. Aztán néhány kérdéssel később kiderült, hogy valóban mindig használnak *vsz*rt. Ugyanazt. A férfi ugyanis minden alkalom után gondosan elmosta, megszárította, majd eltette legközelebbre. Ekkor rájöttem, hogy a beszélgetést valószínűleg a legelejéről kell kezdenünk.”

5.
„Egyszer egy dühös pár állított be hozzám azzal, hogy a fogamzásgátló nem működik, mert a nő várandós lett. Megkérdeztem, hogy rendesen szedte-e a tablettát. Kiderült, hogy eleinte igen, de fájt tőle a gyomra. A férfi ezért lovagiasan felajánlotta, hogy majd ő szedi helyette. És szedte is becsülettel.”

6.
„Egy anyuka egyszer azzal rontott be, hogy a gyerekének 180 fokos láza van. Gondoltam, biztos csak idegességében mondott rossz számot. Nem. Otthon úgy mérte meg a gyerek lázát, hogy bekapcsolta a sütőt 180 fokra, az egyik kezét a sütő közelébe tartotta, a másikat pedig a gyerek homlokára. Aztán összehasonlította a kettőt. Ott azért egy pillanatra új értelmet nyert számomra a lázmérés fogalma.”

7.

8.
„Egy pár azért jött hozzám, mert már két éve próbálkoztak a gyerekvállalással, de sehogy sem akart összejönni. Elkezdtem feltenni a szokásos kérdéseket, és egy idő után feltűnt, hogy bizonyos dolgoknál nagyon tanácstalanul néznek rám. Ahogy tovább kérdeztem őket, lassan összeállt a kép: fogalmuk sem volt arról, hogyan történik valójában a fogantatás. Végül előkerültek az ábrák, és tartottunk egy rendkívüli biológiaórát. Mondjuk úgy, hogy aznap a vizsgálat nem egészen úgy alakult, ahogy reggel elképzeltem.”

9.
„Egy másik nő szintén azzal érkezett, hogy a fogamzásgátló tabletta biztosan hibás, mert várandós lett. Megkérdeztem, minden nap bevette-e. Rám nézett, és közölte, hogy természetesen nem, hiszen minek venné be olyankor, amikor nincs rá szükség? Ő csak akkor kapott be egy szemet, amikor aznapra romantikus program volt kilátásban. Ekkor már sejtettem, hogy a gyógyszer használati útmutatóját közösen fogjuk újra átnézni.”

10.