Bizonyíték híján felmentem a vád alól

Egy ügyvédnek soha nem szabad olyan kérdést feltennie a tanúnak, amelynek válaszára nincs felkészülve.
Egy kis faluban zajló perben az ügyész első tanúként behív egy idős nénit.
Odalép hozzá, és megkérdezi:

– Takács néni, ismer engem?
– Persze, hogy ismerlek! Gyerekkorod óta ismerlek, és megmondom őszintén, nagyot csalódtam benned. Hazudsz, csalod a feleségedet, befolyásolod az embereket, a hátuk mögött pedig kibeszéled őket. Nagy embernek képzeled magad, pedig annyi eszed sincs, mint egy utcaseprőnek. Szóval igen, persze, hogy ismerlek!

Az ügyésznek tátva marad a szája, azt sem tudja, mit mondjon. Némi gondolkodás után a terem másik végében ülő védőügyvédre mutat:
– És mondja, Takács néni, a védőügyvédet ismeri?
– Hát persze! Őt is gyerekkora óta ismerem. Gyenge jellem, szeret inni, senkivel sem képes normális kapcsolatot kialakítani, ügyvédként pedig az egyik legrosszabb az egész országban. Ja, és hogy el ne felejtsem: ő is csalja a feleségét, méghozzá három nővel. Az egyik történetesen a maga felesége, ügyész úr… Úgyhogy igen, őt is jól ismerem!

A védőügyvéd majdnem leesik a székről.
A bíró ekkor azonnal magához inti az ügyészt és a védőügyvédet. Amikor mindketten közelebb hajolnak, nagyon halkan így szól hozzájuk:
– Ide figyeljenek! Ha bármelyikük megkérdezi ettől a nőtől, hogy ismer-e engem, esküszöm, hogy börtönben fog megrohadni!

+1 VICC:

Tárgyalóterem, a vádlott egy szőke nő.
Ügyész:
– Vádlott, hol volt Ön augusztus 24-én éjszaka?

Védőügyvéd:
– Bíró úr, tiltakozom! Nem tartozik a tárgyhoz!
Bíró:
– Nos, hölgyem, erre a kérdésre nem kell válaszolnia.

Vádlott:
– De, bíró úr, inkább válaszolok a kérdésre!
Ügyész:
– Akkor ismét kérdezem: hol volt Ön augusztus 24-én éjszaka?
Vádlott:
– Nem emlékszem…