9 pasi elmesélte, mi volt a „legparább dolog”, amit egy nő tett velük
Amikor feltették a kérdést a férfiaknak: „Mi volt a legparább dolog, amit egy nő valaha tett veled?”, a válaszok úgy özönlöttek, mint a könnyek egy évtizedekig elfojtott érzelmekkel élő ember első terápiás ülésén.
Tedd félre a kettős mércét, mert amit néhány nő művelt ezekkel a férfiakkal, az tényleg durva.
1. Egy vita közben dühében kivette a halamat az akváriumból, és azzal fenyegetőzött, hogy rátapos. Szerencsére sikerült megmentenem a kis fickót.
2. Egy este megismerkedtem egy lánnyal. Kedves volt, teljesen normálisnak tűnt. Átmentem hozzá, és a tükre körül rólam készült képek voltak kirakva. Olyanok, amikről nem is tudtam, hogy léteznek.
3. Randiztam egy lánnyal, végül összeköltöztünk. Egy hónap után egyik éjjel arra ébredtem, hogy fölém hajolva, teljesen feldúltan bámul. Megkérdeztem, mi baja. Azt mondta: „Azt álmodtam, hogy kavarsz az exeddel, és próbálok okot találni, miért ne vágjam le a f*rkad.”
Valahogy lenyugtattam, elment dolgozni. Soha életemben nem pakoltam még olyan gyorsan össze. Vissza sem néztem.
4. Egy buliban találkoztunk, flörtöltünk, majd a lakásomban kötöttünk ki. Heves csókolózás, felvetettem a folytatást – nemet mondott. Folytattuk a csókolózást, újra felhoztam – megint nemet mondott. Rendben, tiszteletben tartottam. Megbeszéltük, hogy találkozunk még.
A következő randin felszívódott. Később azt mondta, azért nem akar újra látni, mert nem voltam elég rámenős – ő a kevésbé „puha” férfiakat szereti. Gyakorlatilag azt mondta, amikor nemet mondott, nem kellett volna hallgatnom rá.
5. Egy bárban találkoztam egy lánnyal, nála kötöttünk ki. Lefeküdtünk, elaludtunk. Teljesen normálisnak tűnt. Hajnal 5 körül felkeltem, készülődtem munkába.
Felébredt, és teljesen kiborult. Üvöltötte: „NEM MEHETSZ EL!” Mondtam, mennem kell dolgozni, majd hívom. Nem érdekelte.
Rám támadt. Konkrétan ki kellett küzdenem magam a lakásából, pár karmolás maradt emlékbe. Soha többé nem mentem vissza abba a bárba.
6. Az exem 5 évig zaklatott. Távoltartási végzésem volt ellene, még a nagyszüleimre és a szüleimre is kiterjesztve. A húgomra nem gondoltam, mert más városban lakott.
Ez a nő levadászta a húgomat egy fesztiválon. Egy kamu raszta tincses sapkában próbált idegennek tűnni, és információt kiszedni belőle. De a húgom amúgy is ismerte.
Vicces lenne, ha nem zaklatott volna éveken át. Minden költözésem után küldött valamit postán, jelezve, hogy tudja a címem. Egyszer egy dobozban volt egy flanel ing, egy félig üres kölni, egy törött játékbalta, egy csomag intim szőr és egy 11 oldalas, zsírkrétával írt levél. Teljesen őrült volt.
7. Az egyetlen Tinder randim. A nő, akivel randiztam aznap írta alá a válási papírjait. A randin előadta az egyéves tervét, hogy randizunk, majd összeházasodunk.
Mondtam, nem szeretnék második randit. Megköszönte a véleményem, és elutasította azt.
Szerencsére nem nálam találkoztunk, hanem semleges helyen. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha tudja, hol lakom.
Nem vagyok különösebben jóképű vagy gazdag, szóval ez az egész extrán bizarr volt. „Szia, nem tudok rólad semmit, de év végére házasok leszünk. A véleményed nem számít.”
8. Egy reggel a lakótársammal hosszú, fekete hajszálakat találtunk szanaszét a nappaliban. Majdnem 30 centisek voltak. Az ajtó zárva volt. Én egyedülálló voltam, az ő barátnőjének rövid haja volt.
Valaki az ablakon át bejött, levágta a haját, szétszórta a padlón, majd elment. Nem tűnt el semmi, és sosem tudtuk meg, mi volt ez az egész.
9. Egy lánnyal két randin voltam. A legjobb barátnője névtelen SMS-t küldött, hogy előző este egy bárban találkoztunk, és átjönne hozzám. Akkoriban éjszakás voltam, alig jártam bárokba, tudtam, hogy nem találkoztam senkivel.
Végül bevallotta: csak „tesztelni” akarta, hogy megbízható vagyok-e. Nem találkoztam vele többet.
