19 felvétel a szülőségről, amelyet mindenképpen látnod kell, mielőtt gyereket vállalsz
A gyermekek olyanok, mint a virágok. Néha pedig inkább, mint az apokalipszis lovasai, akiket azért küldtek, hogy megnehezítsék az életünket. Bár az Instagramos „mintaszülők” képei és a gyerekekkel foglalkozó weboldalak sablonfotói ritkán szeretik mutogatni, ettől a jelenség még létező: minden gyerek képes olykor őszhajszálakat okozó „kunsztokkal” szórakoztatni a szüleit.
1. Iskolakezdés egy többgyerekes családnál.
2. ,,A barátom szeretett volna egy képet készíteni a meghitt pillanatról, amint a gyermekét a kezemben tartom, ehelyett azonban azt a pillanatot sikerült lencsevégre kapni, amikor megéreztem, hogy a kisbaba egy felnőtt férfit megszégyenítő szellentést engedett ki a kezemben.”
3. A második iskolai hétre már lankadt a lelkesedés.
4. ,,’Ne hintázz a székkel’ – mondtam neki.”
5. Amikor a gyereked segít csomagolni az üzleti útra.
6. ,,Úgy tűnik, hogy ez nem az anyám…”
7. Nem ő volt.
8. Amikor egy gyerek nem kapja meg, amit szeretne.
9. ,,A 11 éves fiam falat épített a játékaiból, hogy a macska ne menjen be hozzá a szobájába. Nem hiszem, hogy működni fog.”
10. ,,A lányom azt hiszi magáról, hogy hercegnő, szóval amikor rosszat csinál, ennek megfelelően szidom le.”
11. Minden apuka rémálma.
12. ,,A gyermekem a csomagolást is megette a krumplival.”
13. ,,Az unokahúgom elrejtőzött, és teljesen biztos benne, hogy senki sem fogja megtalálni.”
14. ,,A lányom megkérdezte, hogy festhet-e, amíg én vacsorát főzök. Természetesen megengedtem. Nem lesz belőle Picasso…”
15. ,,Anyám hűtőszekrényében két vödröt találtam, kövekkel. Amikor megkérdeztem erről a 4 éves unokaöcsémet, azt mondta, hogy azért tette oda, mert meg kell keményedniük a köveknek.”
16. ,,Apaként ingyen pedikűrt kapok a lányaimtól.”
17. ,,A 3 éves fiam folyamatosan kipakolta a konyhaszekrényt, ezért le kellett zárnom. Lementem a földszintre, hogy kiterítsem a ruhákat, amikor pedig visszaértem, ez a látvány fogadott.”
18. Előadta a meglepettet, de a bizonyítékok egyértelműek.
19. Mindenre azért ő sem gondolhatott.