Gazdag emberek 11 jó szokása, melyeket érdemes lenne nekünk is felvenni

Minden milliomos megtalálta a maga útját a pénzkereséshez, és sikeressé tudott válni. Ha összehasonlítjuk a szokásaikat, nem nehéz észrevenni, hogy sok közös van bennük.
Most megtudhatod, melyek azok a dolgok, amiket a gazdagok rendszeresen megtesznek.

Sportolnak

A sportolás olyan szokás, ami a legtöbb jómódú emberre jellemző. Naponta nagyjából fél órát töltenek valamilyen mozgással. A legtöbbször kardió gyakorlatokat végeznek, mint a futás, a séta, a lovaglás vagy a kerékpározás. Az ilyen fajta mozgás jó a testnek, de jót tesz az elmének is. Pozitív hatással van a neuronokra, és fokozza a glükóz termelődést, ami nagyszerű üzemanyag az agy számára.

A gazdag emberek jelentős része azt a sportot folytatja, amit már gyermekkorában elkezdett. Pl. Bill Gates hosszú évek óta teniszezik.
Olvasás

Mindenki tudja, hogy a milliomosok általában nagyon elfoglalt emberek. Éppen ezért elsősorban nem szórakozásból olvasnak, hanem azért, hogy tágítsák a tudásukat. A gazdagok sokszor olvasnak önfejlesztő és történelmi könyveket, valamint híres emberek életrajzait. Bon Jovi erre kitűnő példa, hiszen egyik szenvedélye az olvasás.
Megvan a saját öltözködési stílusuk

A tehetősek általában önálló öltözködési stílust képviselnek, és éveken át hordják ugyanazokat a ruhákat. A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg ezt úgy magyarázta, hogy igyekszik mindenféle sallangtól megszabadulni az életében. A lehető legkevesebb döntést akarja meghozni, márpedig hogy mit vesz fel, mindennap újabb döntéshoztalt kíván.
Takarékosság

A gazdagok tudják, hogyan spóroljanak. Azt is mindig tudják, pontosan mennyi pénzük van. Nyomon követik a kiadásaikat és a bevételeiket is. A hihetetlen mennyiségű pénz ellenére a milliomosok nagyon jól átlátják a pénzügyi helyzetüket, és nem pazarolnak arra, amire nincs szükségük.
Tömegközlekedés

A gazdagok nem hencegnek. A mindennapi életben a tömegközlekedést használják, szeretnek sétálni és kerékpárra is pattannak. Bill de Blasio, New York polgármestere is bizonyítja ezt.
Nem vesznek vadonatúj autókat

Ha úgy is döntenek, hogy vesznek egy autót, többnyire nem a legújabb csúcsmodellekből választanak. Nem cserélik le minden évben az autójukat csak azért, mert megtehetnék, legalább 10 évig használják őket. Leonardo DiCaprio egy Toyota Prius-t vezet, ami ahhoz képest, hogy mennyi pénze van, egy botrányosan olcsó autó.
Korán kelnek

Minden gazdag ember koránkelő, többnyire már 3 órával munkakezdés előtt talpon vannak. A koránkelés lehetőséget ad neki a reggeli rutin elvégzésére, és még a családra is marad idejük. Garrett Gee alkalmazás-fejlesztő is ezt a szokást követi.
Meditálnak

A meditálás nagyon jó módszer a stressz csökkentésére. Pozitív hatása van a kedályállapotra, a viselkedésre, elősegíti az új ötletek születését és relaxálttá tesz. Nagyszerű gyakorlat ez, amit a gazdag emberek követnek, pl. Oprah Winfrey is.
Testbeszédet alkalmaznak

A gazdag emberek tudják, hogyan nyerjék el mások bizalmát, hogyan győzzék meg egymást, és hogyan érjenek el sikert a kommunikáció által. A testbeszédet alkalmazzák, ami nem csak vonzza a hallgatóságot, de létrehoz egy imidzset is. Elon Musk is ezt a trükköt alkalmazza, akárcsak Steve Jobs.
Keveset tévéznek

A gazdagok sokkal kevesebbet nézik a tévét, mint a szegényebbek.

Valamennyi jómódú ember szereti termékenyen, aktívan eltölteni úgy a munkaidejét, mint a szabadidejét. Inkább olvasnak, sétálnak, edzenek vagy érdekes emberekkel beszélgetnek. A fiatal milliomos, Garrett Gee azt mondta, fontos 3 hobbit találni: a pénzcsinálást, a kreativitást és az egészségmegőrzést.
Vannak terveik

Valamennyi gazdag ember azt vallja, nem számít, mennyi pénzt vesztettél, újra meg tudod keresni. De nem szabad elvesztegetni az időt. Ha nincs előtted egy világos terv, nem érhetsz el sikert. Az aranyszabály: “A jó tervvel megelőzöd a rossz munkát.” A milliomosok ezért készítenek napirendet, osztják be pontosan az idejüket, és tűznek ki célokat minden egyes napra. Steve Jobs szerint a türelem és a tervezés a siker kulcsai.