Az internetezők eloszlattak 19 olyan mítoszt, amit a legtöbben még ma is elhittünk

Tekintettel arra, hogy a lapos Föld elmélete még ma is heves vitákat generál, el lehet képzelni, hogy hány olyan dolog lehet még a világon, mely képes félrevezetni az embereket. Kiderült, hogy még a leghétköznapibb dolgainkról, például a boltban vett tojásról, a mézről és a dióról is sokszor tévesek az ismereteink. Aggodalomra azonban semmi ok: sosem késő tanulni valami újat.

Most összegyűjtöttünk néhány olyan mítoszt és tévhitet, amit az emberek többsége még ma is vakon elhisz, az internet világában azonban egy kis keresgélés után már könnyedén kideríthetjük, hogy semmi valóságalapjuk.

  • Egy földigiliszta két fele nem él tovább külön-külön, ha félbevágják. Csak az a fele marad életben, amelyiken a szája található, a másik meghal. © Redshift2k5 / Reddit
  • A spagetti nem Olaszországból származik. A valódi szülőhelye Kína. © Minhaj Hassan / Quora
  • A boltban vett tojásokból sosem kelnének ki kiscsibék. Csak azokból a tojásokból kelnek ki csibék, amik egy kakas megtermékenyítésével jöttek létre, a boltok polcain lévők azonban nem ilyenek. © radical_ulk_ / Twitter

  • A kenyérfélék és a sütemények nem fognak összeesni, ha hangosan zajongunk a közvetlen közelükben. Akár zenét is bömböltethetnénk sütés közben, ez nem befolyásolja a bennük lezajló kémiai folyamatokat. © agentprimus / Reddit
  • Sokan úgy gondolják, hogy a hidrogén-peroxid jó fertőtlenítőszer. Valójában nemcsak haszontalan, de lassítja is a sebgyógyulást. © Matt Miller / Quora
  • Tévhit, hogy azért hordjuk a gyűrűsujjunkon a jegygyűrűt, mert ennek a vénája közvetlenül a szívünkhöz vezet. Valójában minden ujjunknak van olyan vénája, amely kapcsolódik a szívünkhöz. © carolinablue199 / Reddit

  • Nem igaz, hogy a sertések szeretik a koszt. Igazából ezek nagyon is tiszta állatok, ám mivel nincs verejtékmirigyük, ezért a sár segít őket hűteni. © Minhaj Hassan / Quora
  • Lewis Carroll soha nem nevezte „Őrült kalaposnak” a karakterét az Alice Csodaországban című regényben. Valójában a neve simán „Kalapos” volt. © Donjanelle Robinson / Quora
  • A földimogyoró nem dió. Valójában a hüvelyesek osztályába tartozik. Mellesleg a pisztácia, a kesudió, és a mandulát is tévesen tartják diófélének. Technikai szempontból magvak. © TheEmperorChing23 / Reddit

  • A Caesar-saláta nem Julius Caesar-ról, hanem alkotójáról, az olasz vendéglősről, Caesar Cardini-ról kapta a nevét, aki 1934-ben először készítette el ezt az ételt a Tijuana-ban (Mexikó) található vendéglőjében. © juniorlax16 / Reddit
  • A búvárpalackokat levegővel, nem pedig tiszta oxigénnel töltik meg. Az oxigén mérgező lenne az emberekre 6 méteres mélységben. © _scottwar / Reddit
  • Valójában a tej egyáltalán nem jó a macskáknak, mivel laktóz intoleránsak, ezért gyomorpanaszokat okozhat nekik. © Minhaj Hassan / Quora

  • Nem igaz, hogy a vér oxigén nélkül kék színű. Mindig piros, csak különböző árnyalatokban. A vénáink azért tűnnek kéknek, mivel a bőrünk elnyeli a fény egy részét és így tükrözi vissza. © Hilarious_83 / Reddit
  • A háromszög szögeinek összege nem mindig 180°. Valójában minden, amit a középiskolai geometria órákon tanultunk, csak az Euklideszi síkgeometriára vonatkozott. Például, egy gömb felületén található háromszög szögeinek összege mindig több, mint 180°. © Ismeretlen szerző / Reddit
  • Az antik szobrok eredetileg nem márványfehérek voltak, hanem nagyon is élénk színekben pompáztak. A rájuk felvitt festék azonban mára teljesen elkopott. © Matt Miller / Quora

  • Nem igaz, hogy a banán fán nő. Technikai szempontból a banánfa valójában csak nagyon magas fű. © Vandit Khandewal / Quora
  • Tévhit, hogy ha áramforrásra csatlakoztatva hagyjuk a modern okostelefonjainkat, miután teljesen feltöltöttek, akkor az károsítja az akkumulátorukat. A modern okostelefonok nagyon is okosan bánnak az árammal és úgy vannak programozva, hogy a teljes töltöttség elérését követően ne befolyásolhassa az akkumulátor élettartamát, ha konnektorhoz csatlakoztatva hagyjuk. © Aabishkar Wagle / Quora
  • A holló és a varjú különböző madarak, bár a megjelenésük nagyon hasonló. A holló nagyobb, farka pedig hosszabb és élesebb, szárnyai és lábai pedig erősebbek. © astute_newt / Reddit