14 eset, amikor az anyák az apákra bízták a gyerekeket és úgy tűnik, hogy nem kellett volna

14 eset, amikor az anyák az apákra bízták a gyerekeket és úgy tűnik, hogy nem kellett volna

Köztudott tény, hogy az édesapák általában kevésbé szigorúak és figyelmesek a gyereknevelésben, mint az édesanyák. Ettől függetlenül azonban ők is teljes értékű szülők, hiszen bármilyen helyzetben remekül feltalálják magukat, ráadásul mókamesterek sem utolsók. Akárcsak cikkünk hősei, akik hol villámlással tréfálták meg gyermeküket, hol kukásautónak öltöztették a kislányukat, hol pedig „besegítettek” kicsit kisfiuk kapus-karrierjében. A maguk…

18 ember, aki egyszerűen nem tudja megfelelően elvégezni a munkáját

18 ember, aki egyszerűen nem tudja megfelelően elvégezni a munkáját

Mindannyian hibázunk munka közben: előfordul, hogy hibát vétünk egy dokumentumban, vagy megfeledkezünk egy határidőről. Az ilyen apró kudarcok nemcsak a munkahelyi eredményeinkre vannak káros hatással, de a hangulatunkra is alaposan rányomják a bélyeget. Vannak azonban olyan emberek, akiknek a kudarcai annyira „lenyűgözőek”, hogy a róluk készült képek az internetre is felkerülnek, ahol aztán szépen lassan…

20 fotó, ami megmutatja, hogy milyen sokat változott a világunk az évek során

20 fotó, ami megmutatja, hogy milyen sokat változott a világunk az évek során

Legyen szó emberi befolyásról vagy természeti tényezőkről – a világ folyamatosan változik. Ezt azonban sokszor észre sem vesszük mindaddig, míg két fényképet összehasonlítva fel nem tűnik előttünk a változás. Az ilyen változások nemcsak látványosak, de egyúttal olyan érdekes történetet is mesélnek nekünk az adott tárgyról, amit szavakkal sosem lennénk képesek kifejezni. 1 A mexikói Chichén-Itzá 1892-ben…

20 férfi, akiknek a külsejükkel végzett kísérletei ordító sikert arattak

20 férfi, akiknek a külsejükkel végzett kísérletei ordító sikert arattak

Néha csak le kell fogyni néhány kilót, vagy meg kell változtatni a frizuránkat, hogy teljesen más embernek nézzünk ki. De ennek a cikknek a hősei sokkal szélesebb körű kísérleteket folytattak, és ma kizárólag a férfiakra koncentráltunk. Úgy gondoljuk, hogy ezek az „előtte / utána” átalakítások nagyon jónak bizonyultak. Mit gondoltok? „A férjem átalakítása” “Súly le,…

21 hatalmas dolog, aminek a méretét mindvégig naivan alábecsültük

21 hatalmas dolog, aminek a méretét mindvégig naivan alábecsültük

A mindennapok forgatagában néha teljesen megfeledkezünk róla, hogy milyen apró és jelentéktelen szerepet töltenek be az emberek a Föld bolygó életében. Mármint a szó szoros értelmében, és nem pedig átvitt értelemben. Megszoktuk ugyanis, hogy egy ember által létrehozott világban éljük az életünket, ahol minden hozzánk és a mi igényeinkhez van igazítva, de a bolygó valójában…

Az emberiség történelmének 14 legdrágább baklövése

Az emberiség történelmének 14 legdrágább baklövése

Mindannyian emberek vagyunk, ennek megfelelően pedig mindannyian hibázunk olykor a munkánkban vagy épp a napi rutin feladataink során. Ezzel nem lehet mit tenni, amíg nem gépek dolgoznak majd helyettünk, addig egyszerűen együtt kell élnünk ezzel. Akadnak azonban olyan fatális hibák és bakik az emberiség történelmében, melyek felett azért már nem ilyen könnyű szemet hunyni, hiszen…

20+ fotó, ami megmutatja, hogy milyen változatos és kiszámíthatatlan a körülöttünk lévő világ

20+ fotó, ami megmutatja, hogy milyen változatos és kiszámíthatatlan a körülöttünk lévő világ

Nem mindegyikünknek van lehetősége személyesen beutazni a nagyvilágot, ezért nagyon hálásak lehetünk az internetnek, illetve a rajta található felhasználókat, hogy napról-napra megosztják velünk azokat az érdekességeket, melyeket valószínűleg sosem láthattunk volna a saját szemünkkel. Bár az élmény nem személyes, ezek a fotók ugyanúgy segítenek tágítani az ismereteinket és megbizonyosodni afelől, hogy a világunk egy egészen…

24 dolog, aminek a különlegességét csak akkor értjük meg, ha összehasonlítjuk

24 dolog, aminek a különlegességét csak akkor értjük meg, ha összehasonlítjuk

Nincs annál lenyűgözőbb és látványosabb, mint a különféle dolgok közötti kontrasztok felfedezése. Fekete-fehér, kicsi-nagy, tiszta és piszkos – az ilyen különbségek azok, amik még érdekesebbé képesek tenni a leghétköznapibb dolgokat, és amelyek egyúttal ráébresztenek, hogy milyen elképesztő világban éljük az életünket. Cikkünkben most 24 (egyébként teljesen hétköznapi) dolgot gyűjtöttünk össze, melyek különlegességét csak akkor értjük…

15 ember, aki egy darabig most nem fog az interneten vásárolni

15 ember, aki egy darabig most nem fog az interneten vásárolni

Senki sincs biztonságban az apró kudarcok elől még akkor sem, ha esetenként akár úgy is tűnik, hogy nem lehet kudarcot vallani az adott dologban. Remek példák erre cikkünk hősei, akik csak egy nyugodt és kényelmes vásárlást próbáltak meg véghez vinni, de valami totális katasztrófa lett belőle végül – különösen az internetes rendelések esetében. A most…