30+ tény és érdekesség a világhírű márkákról, ami még a legnagyobb rajongóikat is meglepheti

Vásárlás közben a legtöbb embernek meg sem fordul a fejében, hogy ki és mi állhat egy-egy márka sikere mögött. Ugyanakkor az alkotóik és márkájuk története igencsak érdekes részleteket rejtegethet!

A most következő listán kilenc világhírű márkáról találtok majd érdekességeket és tényeket!

M.A.C.

  • A legelső M.A.C. termékek egy konyhában készültek, két jóbarát kezei által. Az itt készült kozmetikumokat pedig szalonoknak árusították.
  • Célcsoportjukba első sorban fényképészek és sminkesek tartoztak.
  • Az igazi áttörésre 1990-ben került sor, hat évvel az alapítás után. Ekkor Madonnától kaptak egy felkérést egy vörös rúzs elkészítésére, aminek ki kellett állnia a hosszú műsorok próbáját is. Ekkor született meg az azóta ikonikussá vált “Orosz Vörös”

Hermes Birkin

  • Manapság a legnépszerűbb táska-márkák közé tartozik. Kiegészítőikbe jobban megéri befektetni, mint az aranyba, hiszen a Birkin étérke évente 14.5%-al növekszik.
  • Viktoria Beckham híres Berkin gyűjtő: több, mint 100 táskát őriz.
  • A táskák ötlete egy repülőút során fogalmazódott meg. Jean-Louis Dumas és Jane Birkin közösen utaztak. Miután kipanaszkodták magukat az akkori táskák méretén, majd elhatározták, hogy ők fognak előállni egy kisebb és kényelmes táskával.
  • Egy évvel később már piacra is került az első Hermes Berkin táska!
  • 1984-ben táskáik 2000 dollárnál kezdődtek, manapság egy táska ára 11 000$..

Tefal

  • A híres serpenyők története ’54-ben kezdődött, mikor a francia Marc Grégoire megpróbálta kényelmesebbé alakítani egy horgászbotot. Az alumínium felszínt politetrafluoretilén borítással fedte le.
  • Ezek után a feleségének támadt egy ötlete, hogy a serpenyőiket is fedjék be az anyaggal.. Az kísérlet eredménye? Serpenyő, amire semmi sem tapad..
  • Csak két évvel később kezdtek bele a serpenyők árusításába, a név pedig két szóból tevődik össze: TEFlon és ALumínium.
  • ’56 végén naponta 100 serpenyőt tudtak legyártani, és ’61-ben ez a szám egy millióra nőtt havonta.

LV, vagyis Lois Vuitton

  • Az első Vuitton táska már 1930-ban elkészült. A “Speedy 30” nevezetű darab csak 30 centi széles volt.
  • Később, Audrey Hepburn kérésére előálltak egy 25 centis változattal, ami mára klasszikussá, ikonikussá vált. Manapság öt különböző méretben kaphatóak: nano, 25, 30, 35 és 40.
  • A cég minden éven elégeti a készleten maradt termékeit, ezzel is “megőrizve az exkluzív státuszt”..

Louboutin

  • A céget 1991-ben alapította Christian Louboutin, az első cipőt pedig Hannover hercegnője, Caroline vásárolta meg.
  • A híres piros cipők ’93-ban jelentek meg, ugyanakkor az alkotónak nem tetszettek a darabok. Szerinte hiányzott belőlük az “energia”. Változtatott a dizájnon, vörös körömfesték hozzáadásával.
  • A cégnek rengeteg bírósági ügye volt/van, főleg a hamisítás miatt.

Chupa Chups

  • Enrick Bernat állt elő a közkedvelt édességgel 1958-ban. A legendák szerint Enrick látott egy dühös anyukát, aki épp a gyerekével vitázott, mivel összepiszkolta magát egy olvasztott cukorral. Innen jött a pálcikás édesség ötlete. Eleinte a pálcikák még fából készültek.
  • A nyalókák eleinte még “Gol” néven jelentek meg, mely jelentése “gömb”.
  • Hogy a terméke jobban fogyjon, külön megkérte a boltokat, hogy a kasszák mellé helyezzék ki azokat, úgy, hogy a gyerekek is elérjék.
  • 1980-ban egy dohányzás elleni kampányban is részt vettek, mikor a posztereken cowboyok nyalókáztak.
  • A ’90-es években többek közt Madonna, Uma Thurman és MJ is segített a nyalóka népszerűsítésében.

Nutella

  • 1946-ban az olasz Pietro Ferrero ált elő a kakaó ízű vajjal. Akkoriban még alufóliába csomagolták azt.
  • Hősünknek ugyanakkor hirtelen komoly gondjai adódtak, hiszen nem volt elegendő a kakaó-termése. Ekkor adta hozzá a mogyorót.
  • A ’60-as években fia vette át a vállalkozást, Ő volt az, aki üvegekben kezdte árusítani, valamint ekkor jött képbe a Nutella elnevezés is.
  • 2013-ban 350 000 tonna Nutellát gyártottak le..

Tiffany & Co.

  • Az ékszermárkát 1837-ben alapította Charles Tiffany és osztálytársa, John Young.
  • Gyorsan népszerűvé váltak, és Amerikában a “Kék Könyvbe” is bekerültek. Később ez a különleges kék lett a cég szignatúra színe.
  • Nekik köszönhetőek a modern eljegyzési gyűrűk, ők adták hozzá a gyémántokat.
  • Sokáig rengeteg európai nemes hivatalos ékszereit szolgáltói voltak.

Levi’s

  • 1953 – a bajorországi menekült, Levi Strauss megérkezi San Franciscoba, rengeteg különböző termékkel. Ugyanakkor még mielőtt partra szállt volna, mindenét eladta a hajón..
  • Nem sokkal ezután nyílt meg a Levi Strauss & Co bolt, ahol a francia finom anyagból készítettek nadrágokat. Manapság ezt az anyagok denimként ismerjük.
  • ’72-ben jött az öltet, Jacob Davistől, mikoris elhatározták, hogy a zsebeket megerősítik a fémes kis kapcsokkal.
  • Levi Strauss sosem hordta márkája nadrágjait, hiszen ezeket a munkásosztálynak és az üzletembereknek tervezte.

Similar Posts