20+ ember elmesélte, mit tettek a szüleik, ami miatt megfogadták, hogy sosem csinálnak ilyet a saját gyerekükkel

Sok szülő a természetük vagy tapasztalatlanságuk miatt időnként rosszul bánik a gyermekeikkel. Persze ők azt hiszik, hogy mindig helyesen cselekednek, de könnyen előfordulhat például, hogy nem tartják tiszteletben a gyermek életkorát, privát szféráját vagy képességeit. Ilyenkor pedig előfordul, hogy a helytelen szülői viselkedés miatt néha a gyerekek életre szóló sebeket szereznek.

  • Soha nem mondták: „szeretlek”. Ugyanakkor megjegyzem, hogy a szüleim mindig nagyon támogattak, és tudom, hogy szeretnek. De egyszerűen hiányzott az érzéseik és érzelmeik őszinte megnyilvánulása. © thegreatkeyboard / Reddit
  • Amíg nagykorúvá nem váltam, olyan sportra kényszerítettek, amiben egyáltalán nem akartam részt venni. © Cyyykosis / Reddit
  • Miután a szüleim elváltak, a gyerekeket nyomásgyakorlásként használták egymásra. Ezzel folyamatos fájdalmat okozva. Négy fiam van, és sosem tudnám ezt megtenni velük. © Droidecon / Reddit
  • Nem fogom megvetni a gyermekeimet és csúnyán beszélni velük, ha hirtelen valami hülyeséget csinálnak. Én nagyon érzékeny gyerek voltam, ezért a „menj a pokolba” vagy „hülye vagy” kifejezések nagyon szíven ütöttek és torzították a magamról alkotott képemet. Ha gyerekeim lesznek, el sem tudom képzelni, hogy hasonlót csináljak velük. © Exactly_Sandwich / Reddit
  • Bírói magatartás. Azt akarom, hogy a gyerekeim tudják, hogy szeretem őket, és nem kell előttem rejtegetniük semmit attól félve, hogy emiatt majd kevésbé fogom őket szeretni. © Imloudcauseimdeaf / Reddit
  • A szüleimmel szinte soha nem érintkeztünk egymással, nem öleltük egymást, semmi. Már 30 éves vagyok, de mégis sokkal jobban érzem magam, amikor egy idegen megölel, mint amikor apám megpaskolta a vállamat. © Much_Difference / Reddit

  • Amikor kicsi voltam és apám csinált valamit az udvaron, a bátyám és én mindig segíteni akartunk valamit, de mindig ugyanaz volt a válasz: „azzal segíthettek, ha félreálltok és nem zavartok”. Én a gyerekeimnek mindig megengedem, hogy segítsenek nekem, mert ettől úgy érzik, hogy ők is hozzájárultak valamihez, fejlődik ezáltal az önértékelésük és megtanulnak csapatban dolgozni. © BKStephens / Reddit
  • Nem voltak étkezési szokásaink. © redpatchedsox / Reddit
  • Amikor kicsi voltam, sosem kényszerítettek rá, hogy zöldséget vagy gyümölcsöt egyek. A legnagyobb baj az volt, hogy kérdés nélkül adták az egészségtelen ételeket, sosem mondtak olyat, hogy „talán nem kéne meginnod a 12. doboz Pepsit”. Ez 20 évig tartott, míg fekélyes vastagbélgyulladást nem kaptam. Akkor abbahagytam a felelőtlen étkezést, amit valamikor 5 éves koromban kellett volna. © gidikh / Reddit
  • Folyamatosan összehasonlítottak más gyerekekkel, semmibe véve az én egyéni eredményeimet. Nem voltak képesek megérteni, hogy mindig lesz valaki, aki jobb nálunk, viszont ha ezt folyamatosan felhánytorgatjuk a gyerekeinknek, azzal nagyon alááshatjuk az önbizalmukat. Például: „ó, csak 4-est kaptál? De az unokaöcséd 5-öst kapott!”. © todorooo / Reddit
  • Előadások. Anyám órákon keresztül volt képes előadásokat tartani, még a legkisebb apróságok miatt is. Ilyen volt például, amikor nem takarítottam ki a szobámat, noha ők se tették ezt meg mindig és a ház többi részén ezért általában nagy kosz volt. Most komolyan, ha nekem valamit ki kellene fejtenem a gyerekeimnek, azt 5 percbe belesűríteném, és kész. És én kérek bocsánatot a gyerekeimtől, ha véletlenül rájuk kiabálok idegességemben. Az én anyám egyszer sem tett ilyet. ©HawaiianShirtsOR / Reddit
  • Telefon és személyes tárgyak ellenőrzése. Nincs is rosszabb érzés annál, mint amikor a szüleid átkutatják és megvizsgálják a személyes tárgyaid, de pedig rosszul érzed magad, mintha valami rosszat tettél volna, pedig nem így van. © soph-26 / Reddit
  • Veszekedés a gyerekeim előtt. A szüleim gyakran veszekedtek előttem. Emlékszem, hogy amikor körülbelül 8 éves voltam, a szüleimmel ültem a kocsiban. Veszekedtek, mint mindig. Amikor megálltunk a piros lámpánál, kikapcsoltam a biztonsági övem, kinyitottam az ajtót és elszaladtam. Apu leállította a kocsit és anyámmal utánam szaladt. Amikor megtaláltak, megígérték, hogy többé nem csinálnak majd ilyet. De újra és újra megszegték az ígéretüket, míg végül el nem váltak. Remélem, hogy én be tudom majd tartani ezt az ígéretemet. © -eDgAR- / Reddit

  • Mindig azt felelték: „mert én azt mondtam”. Ha a gyerekeim megkérdezik tőlem, hogy mit-miért kell csinálniuk, akkor én nyugodtan elmagyarázom. És a gyerekeim mindent megértenek. © a-1yogi / Reddit
  • Viccet csináltak az érdeklődési köreimből és a hobbijaimból. Ez volt az egyik oka annak, hogy sosem mertem igazán kifejezni magamat. Én mindent megteszek a gyermekeim támogatása és ösztönzése végett.
    Ha pedig elmondanak nekem egy titkot, akkor azt nem beszélem ki másokkal. Anyám meg mindig csodálkozott, hogy miért nem mondok el neki semmit. © lil_adk_bird / Reddit
  • Fizikai erőszak. Íme az aranyszabály: ha a gyermek elég idős ahhoz, hogy megértse az okát, akkor magyarázd el neki. Ha túl kicsi ahhoz, hogy megértse, akkor azt sem fogja érteni, hogy miért bántod őt. © mostbeloved / Reddit

forrás