20 ember, aki nem panaszkodik, csak egyszerűen megy és teszi a dolgát

Céljaink és álmaink elérése messze nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a filmekben mutatják. A valóságban néha kifogyunk az inspirációból és van, hogy a motiváció is elpártol mellőlünk hosszabb-rövidebb időre. Ettől függetlenül azonban, ha valamit tényleg nagyon szeretnénk, akkor nem lehetnek kifogásaink, és a motiváció pillanatnyi hiánya sem lehet akadály számunkra a céljaink meghódításában. Az újévhez közeledve sokan talán már most azon gondolkodnak, hogy milyen célokat tűzzenek ki maguknak 2020-ra, ehhez szeretnénk most pedig hozzájárulni egy kis inspirációval, a most következő 20 ember győzelme ugyanis egyértelműen bizonyítja, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, akkor tényleg semmi sem lehetetlen.

1 ,,Elköltöztem a szüleimtől, akik mindig is oltás ellenesek voltak. Ma beadattam magamnak életem első oltását. Jobb később, mint soha.”

2 ,,Ebben az évben megvettem életem első házát, feleségül vettem a legjobb barátomat, aki 12 nappal ezelőtt anyuka lett. Egész életemben depressziós voltam, sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen boldog leszek.”

3 A társasjáték tervezője életében először látta viszont az általa készített játékot egy játékbolt polcán.

4 ,,Kanadából Los Angelesbe repültem, hogy megkapjam életem első díját egy rövidfilmért, amit én készítettem, és amelynek én írtam a forgatókönyvét. Ez nagyon fontos számomra.”

5 ,,Ma végre hivatalosan is orvos lettem. A családomban elsőként szereztem főiskolai végzettséget.”

6 ,,Egy évvel ezelőtt elkészítettem ezt a hatalmas festményt, a múlt héten pedig megkaptam a kulcsot a saját művészeti stúdiómhoz.”

7 ,,Ma volt a legutolsó kemoterápia. Hivatalosan is legyőztem a rákot!”

8 ,,37 éven át az életem folyamatos visszaesések sorozata volt. A múlt héten azonban 600 ember előtt léptem színpadra, hogy inspiráló beszédet mondjak Kanada legnagyobb nyilvános beszédversenyén, és nyertem!”

9 ,,Beköltöztem életem első saját otthonába. Nagyon boldog vagyok!”

10 ,,Ma lefutottam egy mérföldet. A krónikus fáradtság és a depresszió ellenére megtettem! Számomra ez egy nagyon nagy előrelépés, és nagyon boldog vagyok!”

11 ,,Szerencsés vagyok. A barátnőm nagyon kitett magáért idén a karácsonyfánk feldíszítésében. Ez lesz az első karácsonyunk az új otthonunkban.”

12 ,,Most fejeztem be ezt a kézzel készült gitár-gyűrűt.”

13 ,,Ezzel a gyönyörű, többszínű tarajjal kezdem meg a 16. és egyben utolsó kemoterápiámat.”

14 ,,Egy hónapja vettem meg életem első lakását, és végre itthon érzem magam benne. Nagyon sok időt és energiát igényelt, de megérte.”

15 ,,Ma lefutottam életem első 5 km-es versenyét! Ez egy nagyon nagy eredmény számomra, mivel nemrég még túlsúlyos voltam, és sosem gondoltam volna, hogy 30 másodpercnél tovább tudok futni, pláne nem, hogy 5 km-t.”

16 ,,Biokémiai mérnökként szereztem diplomát Franciaországban. Egy hónapot töltöttem a szülővárosomban, Spanyolországban, ez év decemberében pedig Brüsszelben kezdem majd meg a doktori fokozatot. 27 évesen úgy érzem, végre átvettem az irányítást az életem fölött.”

17 ,,Megvettem életem első saját házát, és az udvar nélkül töltött évek után végre a kutyáimnak is van hol játszaniuk. Örülök, hogy boldoggá tehetem őket.”

18 ,,Több mint 10 év kemény munka után végre megkaptam a kereskedelmi hajóskapitány engedélyemet.”

19 ,,69 éves vagyok, 63 kilót fogytam. Az orvosom szerint végre jó állapotban van a testem!”

20 Ez a lány 3 aranyérmet nyert a városában zajló futóversenyen 400, 500 és 800 méteres távon úgy, hogy saját maga által készített „Nike” cipőben futott.

forrás