19 apró, de briliáns találmány, ami segít, hogy egy kicsit jobb hely legyen a világunk

Sokszor talán fel sem tűnik, de az átlagember számára a világot nem a nagy, agyonhájpolt találmányok teszik szórakoztatóbbá és jobbá, hanem az apró, sokszor akár fel sem tűnő kreatív innovációk. Az alábbi listán most 19 ilyen apró, de annál briliánsabb találmányt gyűjtöttünk össze, melyek a világot ugyan nem fogják megváltani, de segítenek, hogy egy kicsit jobb legyen benne élni.

1. Ennek az étteremnek az asztalaiban külön mobiltelefon-tartó rekeszek lettek kialakítva, hogy ne foglalják a helyet az asztalon.

2. Egy piknikező asztal, melynek megtervezésénél gondoltak a kerekesszékesekre is.

3. Egy szappan, ami középen lyukas, így sokkal nehezebben fog kiesni a kezünkből.

4. ,,Néma riasztó” egy taxi hátulján, ami arra kéri a többi utast, hogyha világít a vészjelző lámpa, akkor hívják a rendőrséget.

5. Egy hotel ébresztőórája, ami egyszerre három oldalra mutatja az időt, így mindenhonnan jól látható.

6. Hűtőkamra egy sportboltban, hogy a hideg túraruhákat rögtön ki is lehessen próbálni.

7. Ebben a kávézóban lámpák mutatják, hogy szabad-e a WC, ezzel elkerülve az esetleges kellemetlen helyzeteket.

8. Földbe épített piszoár, ami egyúttal a cipőnket is védi.

9. Ebben a WC-ben pedig fejtámlát kaptak a piszoárok, hogy az esetlegesen túl sok alkoholt fogyasztott férfiak megtámaszthassák a fejüket a piszoár használata közben.

10. Ebben a parkolóházban minden emeletnek frappáns neve van, hogy könnyebben megjegyezzük, melyik szinten parkoltunk.

11. Ennek az étteremnek a mosdójában külön szagtalan kézmosó szappant kínálnak étkezés előttre, és illatosítottat étkezés utánra.

12. Ebben a hintában a szülők is együtt hintázhatnak gyermekeikkel.

13. Ennek a szövegkiemelőnek a kialakításának hála a szöveg áthúzása közben is jól látjuk, hogy mit is készülünk kiemelni pontosan.

14. Egy próbafülke, ahol különböző fényviszonyok mellett nézhetjük meg magunkon a megvásárolni kívánt ruhát.

15. Ezen a kenyérpirítón helyet kapott egy ún. “még egy kicsit” gomb, ha úgy ítéljük meg, hogy a kenyér még nincs eléggé megpirítva.

16. Ezeken a bevásárlókocsikon nagyítókat helyeztek el, hogy az idősebb vásárlók is könnyedén elolvashassák a termékek apró betűs részeit.

17. Ennek a WC-papírnak a belseje is WC-papírból készült, ami ráadásul praktikus, mert a kis méretének köszönhetően bárhová magunkkal vihetjük a táskánkban, autónkban.

18. Ennek a fogkrémnek a dobozába apró fém csévélőt is csomagolt a gyártó, hogy könnyebben kipasszírozhassunk vele a fogkrémet a tubusból.

19. Végezetül pedig egy mozi WC-je, ahol akkor sem maradunk le az éppen nézett filmről, ha esetleg sürgős dolgunk támad.

forrás