18 fénykép a múlt század technológiájáról, amely így, 2021-ben meglehetősen furcsának tűnhet

Az emberiség minden évszázadban joggal gondolta úgy, hogy találmányainak köszönhetően fejlettebb, mint eddig bármikor. A 20. századra azonban ez a technikai fejlődés annyira felgyorsult, hogy még a legnagyobb találmányok is okafogyottá válnak néhány évtizeden belül – köszönhetően az egyre újabb és újabb találmányoknak. Ennek a hihetetlen tempójú fejlődésnek köszönhetően pedig nem csoda, hogy 50 vagy 100 év múltán bizony már komoly meglepetést tudnak okozni az embereknek a múltban használt találmányok, melyek szokatlan megjelenésükkel, összetettségükkel és különös funkcióikkal néha már mulatságosak is kicsit.

1. Ez az apró, elektromos, keskeny nyomtávú vonat a New York-i alagutak szélén gurult fel-alá, hogy figyelmeztesse az autósokat a sebességkorlátozás betartására.

1477526690_1616317001450689.jpg

Holland Tunnel, USA. 1955

2. Zeppelin vasút és gőzmozdony egymás mellett egy vasútállomáson Berlinben, 1931-ben.

1856360370_21117001517411.jpg

3. Kodak K-24 fényképezőgép, amit az amerikaiak a légifényképezéshez használtak a második világháború idején.

332682017_2170016004131039.jpg

4. Cár-harckocsi, 1915.

1665445156_1099786170017384.jpg

Az 1914-ben tervezett harckocsit egy év tesztelés után alkalmatlannak találták a harcokban való felhasználásra.

5. A világ legrégibb fennmaradt búvárruhája, 1860.

1952620551_917001959579608.jpg

6. Antarktiszi hócirkáló, aminek a Déli-sarkra kellett volna eljuttatnia az embereket, 1939.

1441672741_1517002073657664.jpg

Ebben a monstrumban 5 tudósnak elegendő lakóhely és laboratórium volt, ám a legutolsó pillanatban kiderült, hogy a cirkáló csak akkor tapad a havon, ha hátramenetben közlekedik, így végül soha nem ment sehova.

7. Osztrák-magyar faroklövész egy tíz Mauser C96 pisztolyból álló eszközzel felfegyverkezve az első világháború idején.

881161989_605977017002294.jpg

8. Szolgálati egyenruhába öltözött lengyel rendőr, 1934-ben.

2007299108_1711700255646396.jpg

9. Egy férfi és a kacsavadászathoz használt nagy kaliberű (nagyon nagy) sörétes puskája, amit Punt Gun-nak hívtak.

719490744_917002751988058.jpg

Az ilyen típusú fegyvereket az 1860-as években aztán betiltották, mivel egyszerre akár 50 kacsát is képes volt lelőni, egyetlen lövéssel.

10. A Hindenburg léghajú építése csodálatosabb volt, mint maga a léghajó. (1932)

1100100722_315988617003052.jpg

11. Az osztrák-magyarok által 1917 novemberében elfogott óriás olasz tarack.

1355923729_2170032013281265.jpg

12. Motoros görkorcsolya árus Kaliforniában, 1961-ben.

735627069_719170035397048.jpg

13. Brit házaspár, miközben egy ún. “Morrison shelter”-ben alszanak.

146234397_1217003777353002.jpg

Ezt a szokatlan eszközt használták a városlakók védelmére a második világháború idején, hogy valami megvédje őket akkor is, ha a katonai támadás során esetleg váratlanul összedől a házuk.

Furcsa megjelenése ellenére a ketrec-ágy valóban működött: 136 lerombolt otthonú lakos közül 120 túlélte a katasztrófát, és nem is szenvedett súlyos sérüléseket.

14. Ford T-modellt opcionálisan magasítva is lehetett kérni.

218236350_190688170039304.jpg

15. Egy tricikli, amit az USA-ban gyártottak a gumiabroncsok reklámozására.

830407585_541170040382594.jpg

16. Így nézett ki a kormány az 1972-es Maserati Boomerang-ban.

498905259_1151700413234571.jpg

17. Telefontornyok Stockholmban, körülbelül 5500 telefonvonallal az 1890-es években.

1499706921_96300170042710.jpg

18. Végezetül: ezzel a 300 éves könyvtári eszközzel hét könyvet lehetett olvasni egyszerre.

310268376_95170043479344.jpg

Főként a kutatók használták őket, akiknek egyszerre több információforrásból kellett dolgozniuk.