14 nő, akik tudják, hogy egy férfival meglepetésekkel teli az élet

Néha a férfiak úgy viselkednek, mint a nagyra nőtt gyerekek. Imádják az elektronikus kütyüket, a lövöldözős játékot, no meg persze viccet csinálni vagy gúnyt űzni másokból. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt talán épp ezért olyan fantasztikusak, hiszen ebben a szürke, monoton és unalmas világban jól esik olykor egy kis jókedv és izgalom. Jól tudják ezt a most következő hölgyek is.

1. ,,A férjem felállított egy korlátot. Nem örülnek neki…”

2. ,,A terhesség 30. hetében járok, és megkértem a férjemet, hogy hozzon valami édeset. Ő a legjobb! 🥰”

3. ,,A barátom készített nekem egy dinoszauruszt az erdőben.”

4. ,,A barátom megkért, hogy tanítsam meg horgolni. 3 hónappal később elkészítette az első szőnyegét. 🤣”

5. ,,Megkértem a barátomat, hogy tegye be a hűtőbe a boltban vásárolt élelmiszereket. Nem okozott nekem csalódást.”

6. ,,Megkértem a barátomat, hogy hozzon nekem tampont a boltból, erre egy egész “menstruációs csomaggal” jött haza.”

7. ,,Megemlítettem a férjemnek, hogy kifogytam a kötőfonalakból. Másnap ez fogadott.”

8. ,,Mondtam a srácnak, hogy én is szeretek mézeskalács sütiket készíteni, erre elszaladt a boltba, és ezzel jött vissza…”

9. ,,Elküldtem a boltba cukkiniért.”

10. ,,Azt mondta, hogy croissant fog készíteni vacsorára.”

11. ,,Megkértem, hogy szerelje fel az új WC-ülőkét.”

12. ,,Mondtam neki, hogy szerelje fel végre a függönyt a fürdőszobában.”

13. ,,Ezt adta nekem a születésnapomra.”

14. ,,Azt akarta, hogy nevessünk a fotón, ezért mesélt egy szokásosan béna apa viccet.”

forrás