13 dolog, ami teljesen másképp zajlik az űrben, mint itt a Földön

Egyszer majd ha úgy adódik, bizony nem elképzelhetetlen, hogy (ezernyi lehetséges okból kifolyólag) az emberiségnek valamikor örökre el kell majd hagynia a Földet, és új élőhely után kell nézni. Ha valamilyen csoda folytán sikerülne ezt az ,,áttelepítést” megvalósítani a lakosság körében is, akkor fel kellene rá készülnünk, hogy hosszú hónapokon, akár éveken keresztül is egy űrhajóba zárva, az űrben kellene majd élnünk. Persze ez jelen pillanatban csak sci-fi, de mi azért elébe mentünk a problémának, és Chris Hadfield űrhajós segítségével összeszedtünk néhány dolgot, (amolyan ,,felkészítés” gyanánt) ami az űrben teljesen másképp zajlik, mint ahogyan azt a kényelmes otthonunkban megszokhattuk. Csakhogy senkit ne érjenek majd meglepetésként…?

1. Az űrben történő körömvágást célszerű egy szellőzőcső felett végezni, hiszen kizárólag így garantálható az, hogy a levágott körmök ne induljanak vándorútra, amíg befejezzük az összes ujjunkat.

2. Az asztronauták kenyér helyett tortilla lapokat használnak, mivel ezek nem hagynak morzsát maguk után. Ez rossz hír, pláne nekünk Magyaroknak, hiszen mi képesek vagyunk a kenyeret is kenyérrel enni…?

3. Mivel a fogkrémet és a vizet körülményes lenne kiköpni fogmosás után, ezért az asztronauták egyszerűen lenyelik őket.

4. Az űrhajósok speciális ,,tüsszentő-zacskót” hordanak magukkal, mivel így a szájukon át távozó bacilusokat viszonylag könnyedén elszeparálhatják maguktól.

5. Az űrhajósok nem vízzel vagy borotvahabbal, hanem egy speciális, direkt erre a célra kialakított krémmel borotválkoznak, mely nem ,,úszik” el a levegőben, borotválkozás közben.

6. A hajvágás is legalább ennyire körülményes a légüres térben, így ennek abszolválására egy különleges vákuumos hajvágógépet használnak, mely minden levágott hajszálat automatikusan összeszed.

7. A legtöbb desszert szintén sok morzsát hagy maga után, ezért ezeket mellőzve, az asztronauták kizárólag különféle, zacskóba csomagolt pudingokat kapnak útravalónak, mint például ez az adag csokoládés puding.

8. A csomagolt zöldségek (mint például a spenót) speciális, kiszárított állapotban kerülnek eltárolásra, ahhoz pedig, hogy újra fogyasztható állapotba kerüljenek, egy speciális gép segítségével kell pótolni bennük a folyadékot.

9. A kézmosás az űrben nem a megszokott módon, a csap fölé hajolva történik, hanem egy szappanos vízzel töltött zacskóból, az alább látható módon.

10. Különösen óvatosnak kell lennünk, még akkor is, ha csak egy doboz mogyorót kívánunk kibontani.

11. Az alvás egy speciális hálózsákban, zárt térben történik, hogy az ember teste ne úszhasson el össze-vissza az űrhajóban.

12. Bár a kietlen űrbéli vidék könnyedén megríkatja az embert, érdemes visszatartanunk a könnyeinket, a sírás az űrben ugyanis nem teljesen úgy néz ki, mint ahogy azt itt a Földön megszokhattuk…

13. Végezetül pedig egy jó tanács: vigyázzunk majd, hogy mit vizezünk össze az űrben, ugyanis még egy nedves ruhadarab kifacsarása sem olyan könnyű a súlytalanság állapotában…?