10 hétköznapi dolog, amely rejtett funkcióiról csak kevesen tudnak

Napjainkban rengeteg különböző tárgy, kütyü és egyéb vesz bennünket körbe. Sok olyan dologgal találkozunk nap mint nap, amely titkos funkcióról semmit sem tudunk. Hiába látjuk/használjuk naponta, vannak dolgok, amelyekről nincs tudomásunk.. Még a gyümölcsök matricái, a mozgólépcsők vagy akár a fülhallgatót kábele is tartogathat meglepetéseket.. A régi mondás szerint a jó pap holtig tanul, így összegyűjtöttünk pár dolgot, amely rejtett funkcióiról csak nagyon kevesen tudnak.

Gyümölcsmatricák

  • Az ötjegyű számsorok, amelyek kilencessel kezdődnek – organikusan termesztett
  • Négy jegyű számsor, ami hármassal vagy négyessel kezdődik – hagyományos termesztés
  • Ötjegyű számsor, ami nyolcassal kezdődik – genetikailag módosított termék

A mozgólépcsők keféi

Egyesek szívesen tisztítják a cipőket rajtuk, holott eredetileg pont ennek ellenkezője miatt vannak ott. Azt jelzik, hogy a lábunk túl közel van a széléhez.

A Nintendo kártyái nagyon keserűek

Mivel a Nintendo nem lemezeket, hanem kis kártyákat használ, fennáll a veszélye, hogy a gyerekek bekapják azokat. Pontosan emiatt “megízesítették” a kis kártyákat, amelyeknek így szörnyű az ízük..

Google Asszisztens és a Harry Potter varázsigéi 

Működik többek közt a Lumos Maxima és a Nox is /zseblámpa be és kikapcsolása/, valamit a Silencio varázslattal teljesen elnémíthatod a készüléket.

A golflabdák gödröcskéi

Eredetileg minden golflabda felülete sima volt, de kiderült, hogy a gödröcskéknek köszönhetően messzebbre repülnek!

Színes körök a csomagolásokon

Céljuk, hogy könnyedén leellenőrizhető legyen a nyomtatás minősége. Ha minden színt tisztán látunk, akkor minden más szöveget, ábrát is sikerült rendesen kinyomtatni.

Jack-csatlakozók

A jack-csatlakozók (pl. fülhallgató) végén egy, kettő vagy három gyűrűt figyelhetünk meg. Fő céljuk, hogy elválasszák az elektromos impulzusokat, amelyeket az eszközünk sugároz. Az egyesek mono-hangot játasznak le, a kettesek sztereót, a hármasok pedig a hangot és egy mikrofont is kezelni tudnak.

Feliratok a kozmetikai dolgokon

A legtöbb csomagoláson a 12M vagy a 24M látható. Semmi titok nincs mögöttük, csupán a felbontástól számított lejárati időt jelzik, hónapokban.

iPhone és a visszalépés funkció

Talán veled is megtörtént már, hogy egy hosszabb szöveget véletlenül eltüntettél a mobilodon. Az iPhonokon található egy beállítás, ami segítségével a telefonunk megrázása után visszavonja az utolsó műveleteket.

Fából készült akasztók

Természetesen strapabíróbbak, mint a műanyagok, de nem csak ez az előnyük van. Segítenek a rovarok ellen, valamint a kellemetlen illatok egy részét is felszívják.