|

10 állat, aki meghaladta az élettartamát, és ezzel mindenkit meglepett

Valószínűleg mindannyian reménykedünk benne, hogy sikerül megélnünk a 100 éves kort, mert az emberi viszonylatban már egy igencsak szép életkor. Ha azonban összehasonlítjuk az állatvilág bizonyos tagjaival, akkor rájöhetünk, hogy ez a 100 év nem is olyan hosszú idő hozzájuk képest. Vannak papagájok ugyanis, amik szintén megélik a 100 éves kort, a kagylók között pedig olyanok is akadnak, akik 507 évesen is vígan éldegélnek.

1. Harriet, a teknős, ami majdnem 176 évet élt.

1368258212_1506012451404046.jpg

Ez a nőstény galápagosi óriásteknős nagy hírnévre tett szert azzal, hogy majdnem 176 évet élt. Harriet 1830 novemberében született, és eredetileg a Harry nevet kapta, mert azt hitték róla, hogy fiú, még ki nem derült ennek az ellenkezője. Ekkor keresztelték át Harriet-re. 1835-ben a híres természettudós, Charles Darwin tulajdonában volt, később a Brisbane-i botanikus kertben élt, majd az ausztráliai állatkertbe került, ahol Steve Irwin gondozta. Ez volt az otthona egészen 2006 júniusáig.

2. Ming, a kagyló, ami majdnem 507 évet élt.

303108552_1528289140405596.jpg

A walesi Bangori Egyetem kutatói fedezték fel ennek a puhatestű állatnak az elképesztő életkorát, miután 2006-ban Izlandon kifogták. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kagyló valamikor a 1499 körül láthatott napvilágot, a Ming-dinasztia idején, ezért kapta a Ming nevet.

3. Charlie, a 100 éves ara papagáj.

403411939_1614040641898103.jpg

Ez a nőstény papagáj 2004-ben nagy hírnevet szerzett, mikor kiderült, hogy az állat 1899-ben született. Gazdája szerint ugyanis az állat már akkor 100 éves volt, és azt állította, hogy kezdetben Winston Churcill tulajdonában volt, de ezt a miniszterközeli emberek tagadták. 2019-ben egy állatgondozó klinikán hunyt el az Egyesült Királyságban.

hirdetés

4. Nagyi, az orka, ami 105 évet élt.

1450341263_1687493140407932.jpg

Nagyi (angolul Granny), a kardszárnyú delfin egyes kutatások szerint 1911-ben született. A hátán lévő szürke folt tette könnyedén megkülönböztethetővé másoktól. Ha ez igaz, akkor ő volt a valaha élt legidősebb orka a Földön. Utoljára 2016-ban látták őt, 2017-ben pedig halottnak nyilvánították.

5. Lin Wang, az elefánt, aki 86 évet élt.

1669229197_457439914040895.jpg

Ez az ázsiai elefánt 1917-ben született, és kezdetben a kínai, illetve japán fegyveres erőket szolgálta, ahol fegyverhordozó volt. A második világháborúban ismét katonai szolgálatot teljesített, ez után 1952-ben a Tajpeji Állatkertbe szállították, ahol 2003-ig élt fogságban. Hihetetlen fizikai állapotának köszönhetően Lin Wang több évtizeddel meghaladta az ázsiai elefántok átlagos élettartamát, ami 60-70 év.

6. Corduroy, a valaha élt egyik legidősebb macska.

Azt mondják, hogy a macskáknak 9 életük van, de ennek a cicának csak egy volt, viszont az nagyon tartalmas. Corduroy 1989. augusztus 1-jén született, és a 2000-es években nagyon felkapott lett, amikor kiderült róla, hogy valószínűleg a világ legidősebb macskája. Még saját Instagram profilja is volt, de Corduroy sajnos 27 évesen eltűnt az otthonából, és gazdái úgy vélik, hogy valószínűleg meghalt.

7. Tu’i Malila, egy másik nagyon idős teknős.

1678766726_2104142614040911.jpg

hirdetés

Ez a madagaszkári sugarasteknőst még 1777-ben a felfedező James Cook adta ajándékba a tongai királyi családnak, ahol 188 évig élt. 1965 májusában természetes halált halt, de élete során olyan népszerű volt, hogy még Erzsébet királynő is meglátogatta.

8. Poncho, a filmsztár.

1120212739_2140410066122627.jpg

A világon kevés állatnak van lehetősége nagy nyilvánosság előtt megmutatni magát, de Poncho kivételt képezett ez alól, a papagáj ugyanis egy valódi filmsztár volt. Olyan filmekben szerepelt, mint a 102 kiskutya, az Ace Ventura vagy éppen a Dr. Doolittle. Az állat aztán 2018-ban hunyt el, amikor feltételezhetően 93 éves volt.

1160751819_460140411040198.png

9. Cheeta, a Tarzan filmek csimpánza.

1314062574_47140412741028.jpg

Ez a barátságos csimpánz az 1930 és 1940 között forgatott Tarzan filmekben vált híressé, ahol a főszereplő társát játszotta. Cheeta végül veseelégtelenségben hunyt el a 2011-ben, vagyis az állat több mint 80 évet élt.

10. Jonathan, a 188 éves teknős, aki továbbra is élvezi az életet.

473157930_118655791404134.jpg

Nem kétséges, hogy a teknősök sokáig élnek, és ezt egy újabb példa is alátámasztja. Jonathan egy Seychelle-szigetekről származó óriásteknős, aki valamikor 1832 körül látott napvilágot. Több hivatalos személynél is megfordult élete során, most épp a Szent Ilona szigeten él és élvezi nyugdíjas éveit.